Figyelem

Virusok

Vasárnap este kitört rajtam egy virus, aztán éjjel Julcsin is, szegénykém hányásra ébredt. Szerencsére neki azóta nincs baja, kicsit talán bágyadtabb volt két napig. Én nehezebben viseltem, de nem tartott soká. A másik két Mocsári megúszta, szerencsére ők a családnak az a fele, amelyik még a másik felénél is rosszabbul tűri a betegséget.
Az influenza elleni oltást nem kértük, de mindennap elbizonytalandom, hiszen alapvetően rettegek a betegségektől. Remélem, könnyen megússzuk. Azt nem remélem, hogy nem kapjuk el, sajnos olyan még nem volt, hogy ne kaptuk volna el az uralkodó influenza-szerű járványokat.
Ráadásul utazunk: előbb Karcsi Párizsba, aztán én Rómába. Eddig még a szomszéd városig sem utaztam el a lányoktól négy napra, úgyhogy kicsit izgulok. Vizválasztó ez, úgy érzem, hiszen előbb-utóbb rá kell találnom arra az önmagamra, aki a család része, fenntartója, ugyanakkor önálló,a világ iránt nyitott lény is. Egyelőre csak óvatosan nyitogatom a kapukat.

Kirándulás

Nagypapival és Krisztáékkal kirándulni mentünk a gyömrői tóhoz, illetve annak maradékához. Ahol nyáron lubickoltunk, ott most szaladgálhattunk és kicsi kagylókat gyűjtögethettünk (ebben némi akadálynak bizonyult - naná, hogy csak az ötévesnél idősebbek számára - a penetráns szaguk).
Szedtünk sok makkot, mert láttam egy honlapon, hogy szines gyapjúkabátban milyen szépek. Sajnos arra még nem jöttem rá, hogyan szabhatnám rájuk a kabátot, mert a ragasztó nem fog rajtuk. Szappanos vizzel kicsit sikeresebb volt az akció, de nem tökéletes. Anna pedig egy mozdulattal leszedi a nagy gonddal rájuk illesztett kalapot.
Élveztük a sétát, még a nyüglődésekkel együtt is. Anna a szabadban általában tiz perc után haza akar menni, ez most sem volt másképp, de néha ő is kedvet kapott a bolondozáshoz, babakocsi-tologatáshoz, mászáshoz, diótöréshez.

Dilemma

Kezdek rájönni, milyen idilli helyzetben vagyok: itthon a gyerekekkel, néha dolgozom egy kicsit (mostanában sokat), amikor ők oviban vannak. Hamarosan lejár az erre kiszabott idő és munkába kell állnom.
Azt gondoltam, megoldom helyben, félállással, vállalkozással, de sajnos nem jöttek be a számitásaim. Magyarországon ugyanis, ha csak félállásom van, ugyanúgy teljes járulékot kell fizetnem a vállalkozásom után. Mivel eszembe sem jutott, hogy ez lehetséges, nem is néztem utána. Hiba volt. Mellékesen félállásom sincs.
A munkahelyemen már bejelentettem, hogy nem megyek vissza (nem hivatalosan), megszervezték az életet nélkülem, ami gondolom, egyszerűbb is, hiszen évek óta nem vagyok. Most viszont kénytelenek leszünk valamiféle egyezségre jutni, hogyan is mehetnék vissza dolgozni. Ráadásul úgy, hogy napi 3-4 óra az utazás. Elég ijesztő, de arra gondolok, sokan csinálják igy, túl lehet élni, ráadásul Karcsi itthon dolgozik, igy a lányoknak sem kell napi 12 órát oviban tölteniük.
Húúúú, izgulok. Egyrészt a munkahely reakciója, másrészt a rám váró feladat miatt.
A barátnőim szerint ez igy van rendjén, a gyerekeknek is önállóságot kell tanulniuk. Hát, nem tudom, én inkább úgy érzem, elsősorban az anya jelenlétére van szükségük, és akkor elég biztonságérzetük lesz majd ahhoz, hogy önállóan, félelmek nélkül lépjenek a világba. De nekik is igazuk van, dolgozni kell, különösen a mai világban nem szabad könnyedén lemondani egy jó állásról a kényelem miatt.

Ja, és Karcsi azért néha utazik is, illetve mostanában sokat. Most éppen Párizsból tart hazafelé, tiz napig nem volt itthon. Ilyen hosszú távollét ritka, de egy-két napot majd biztosan meg kell oldani valahogyan.

Kézműves hétvége

Rosszul kezdődött a hétvége, én türelmetlen és kiabálós voltam, a lányok nyafogósak. Sürgősen tenni kellett valamit. A kiabálós-nyafogós beállitottság valahogy végig ott lebegett a háttérben, de megszeliditettük és ez nagy sikerélmény számomra. Kézműveskedtünk. Sokat. Régen is mindig megnyugtatott ez a tevékenység, de eddig a gyerekekkel inkább munkás dolog volt, mint élvezetes. Eddig. Mostantól azonban más. Ők élvezik, hogy alkothatnak és azt is, ha nézhetik, én hogyan tevékenykedem.
Sétálni akartunk a gyömrői tónál, makkot gyűjteni további műalkotásokhoz, de az esős idő keresztül húzta a számitásainkat.
Ime, a művek (nem komoly alkotások, de nekünk nagy örömet okoznak).
Kipróbáltuk a szalvétatechnikát, és az összefirkált irószertartó dobozainkat kidiszitettük. Tanulságos, hogy előbb alá kell festeni, akkor nem látszana, hogy francia sajtosdobozt rejtenek a mackók:














Filcből készitettünk hajpántot, fagyit és tűpárna-muffint:














És festettünk, de valamiért a blogszerkesztő program nem hajlandó állitva feltenni, pedig szép festmények. Szerintem a pöttyös hajú lány igazi műalkotás egy négyévestől, szabadkézzel:

Performance nagypapival

Szemléltető ábra

Ime, a mindennapos szerepjáték rajzban megörökitve:














Ha esetleg nem látszana jól: hercegkisasszony gazdi sétáltatja a kuvaszát. PóZÁRon.

Telnek a napok

Telnek a napok és nem jut idő a bejegyzésekre. Forditok, lektorálok, csempét vásárolunk, és próbálok minél többet lenni a gyerekekkel is.
A csempevásárlás egy alapvetően döntésképtelen ember számára elég nagy tortúra, de elégedett vagyok az eddigi eredménnyel.
A munka élvezetes, bibliai kommentárokat forditok, amelyek sokszor tanulságosak és felidézik a közösségben átélt érzéseket. Sőt, sokat segitenek abban is, hogy átgondoljam, milyen embernek szeretném látni a lányokat. Helyükre kerülnek az értékek. Mert az igényesség a nevelésben sokfélét jelenthet, sok szép dologra lehet megtanitani őket. Mostanában többször eszembe jutott egy jelent, amely akkor csak rossz érzést keltett bennem, de most már értem, miért. Egy zenészházaspár hatéves kislánya első találkozáskor feddőn fordult Julcsi felé, mert mezeivirág-csokor volt a kezében. A virágok élőlények és nem szabad leszedni őket, mondta. Nekem akkor az jutott eszembe, hogy bizony szép gondolat, de ugyanolyan szép és ősi dolog, hogy a lányok virágot szednek és feldiszitik vele magukat. Én örülök, hogy Julcsi igy szereti a virágot, és mindennap kerül belőlük néhány a kis pálinkáspohárnyi vázácskába, szinesiti a világunkat. Tényleg szép gondolat, hogy ne bántsunk senkit, de valahogy hasonló érzésem van ezzel kapcsolatban, mint amikor valaki védi a kutyákat, de gonosz az emberekkel, esetleg épp a védelmezett kutyák miatt. Másrészt pedig oktatóan fordulni az emberekhez kevélység. Bár a világban való anyagi boldogulás szempontjából ez nem előny, én mégis azt szeretném, hogy a gyerekeim alázatosabban, elfogadóbban álljanak az emberekhez. Ez persze a felnőttkorban válik igazán komollyá, a gyerekek sokszor oktatják ki egymást, életkorukból adódóan. Nem is az emlitett kislány miatt van rossz érzésem, hanem az anyukája miatt, aki szerint ez igy rendben van és még büszke is a gyerekére emiatt, hogy ilyen "szép" érzéseket táplál magában.

Közben volt szép napos idő, esős, nyálkás itthonülős, palacsintasütős idő is. Egy szép, bár hideg őszi délután elmentünk Tetére kirándulni.














Pont olyanok voltunk, mint a számomra ideális család: apa, anya, gyerekek, kutya, kirándulás, erdő, szinek, fények, illatok, szaladgálás... Persze valahol nevetséges ez az idealizált kép, de mivel oly messze vagyunk tőle (főképp a kirándulástól), mégis jólesett. Persze itt "minden örömbe bogárka vész", a lányok fáradtak voltak, mert nem aludtak délután, igy nyafival végződött a séta. Muffin volt az egyetlen, aki maradéktalanul élvezte minden percét, de mi sem sokban maradtunk el mögötte.

Nagypapival

Nagypapi csütörtökön érkezett és szombaton ment el, örültünk neki. A lányok játszottak vele sokat, én meg tudtam dolgozni.
Miután elment, Anna megjegyezte: Ha holnap is jön a nagypapi, játszhat az összes pónimmal és haza is viheti őket.
Hallod, nagypapi!

Apának Párizsba

Egyensúlyozunk

Ősi bölcsesség

Esti (éjjeli beszélgetés) egy aludni nem akaró négyévessel:
- Anya, az kellene, hogy minden hal nagy legyen, hogy ne kaphassák be egymást.
- Az jó lenne. Hol hallottál erről?
- Akkor te még nagyon pici voltál, az anyukád hasában voltál.

Miért nem sikerül?

Úgy érzem, két kis vadállat kezd kikupálódni családunk védőszárnyai alatt. Tündériek, okosak, ügyesek, mégis el vagyok keseredve. Nem tudom kezelni azokat a helyzeteket, amelyekben a elszabadul az őrjöngés.
Julcsi tegnap bottal fenyegette az ifi lány focicsapatot a pályán, csapkodott feléjük, jó játéknak gondolta, és hozzá bőszen és hangosan vicsorgott. Lemerevedek ettől a helyzettől és nem tudom, mi a jobb: ha beavatkozás nélkül figyelem, vagy ha erőteljesen beavatkozom, kiszedem a kezéből a botot és elrángatom onnan. Máshogy sajnos nem tudom leállítani, meg sem hallja, amit mondok. A fiatalok nyilván tudták kezelni a helyzetet nélkülem is, nem egy súlycsoport egy 12 kilós kislánnyal, tehát fizikai veszélyt nem jelentett. Végül mégis elrángattam, nem bírtam nézni ezt az őrjöngést. Lehet viccelődni, játékból sokmindent lehet csinálni, de ez bőven túl van azon, ami helyes. Már hogy szerintem. Ismerek olyan anyukákat, akiknek ez meg sem kottyan. Nekem tizedennyi is elég.
Anna makacs ellenállását sem tudom jól kezelni. Nem találom hozzá a szavakat. Csak kiabálva tudom megértetni vele, amit akarok. Sőt, egyre gyakrabban kap is egyet a fenekére, holott ettől mindig lelkifurdalásom lesz.
Most mit tegyek?
Beírassam őket egy leánynevelő intézetbe? Megtanulhatnának pukedlizni, például...

Anna, ha kimegyen a piacra

Szombaton kipróbáltuk, milyen Annával kettesben a piacon.
Hááááát, nagyon észnél kellett lennem, hogy ne veszitsem szem elől.
Érdekes, hogy mindent, amit csinál, mókásan csinálja, legyen az a leghétköznapibb cselekvés. Ma például csak sétált a piacon a kosárkájával, de szinte mindenki nevetett rajta. Nem csak megmosolyogták, mint egy aranyos gyereket, hanem szabályos nevetésre falkasztotta az embereket.

Julcsa, ha kimegyen a piacra

Szerdán terápiás célzattal Julcsival ketten mentünk piacra reggel, ovi előtt. Aznap van gyümölcsnap, úgyis kellett venni valamit.
A lelkivilágát meg helyre kellett tenni, az elmúlt hét vadulásai legalábbis erről árulkodtak.
Nagyon édes volt, fogta a kosarát, minden gyümölcsből kért bele egyet és minden árusnak elénekelte a Julcsa, ha kimegyen a piacra kezdetű dalocskát. Közben le nem vette róluk a szemét, ellenőrizte, figyelnek-e, tetszik-e. Nagy sikert aratott.

Igazságosság

Julcsi összefirkálta filctollal az egyik póniját és mindkét kezét, amúgy rendesen. Rászóltam, mire elkezdett pityeregni. Erre megint rászóltam (épp ovis ágyneműt varrtam nekik, nem voltam mérges, csak azt akartam, hogy gyorsan hagyjon dolgozni), ekkor aztán kitört belőle: Anya, velem miért nem vagy ilyenkor olyan kedves, mint Annával?
Na, ilyenkor mit lehet tenni? Végülis igaza van. Amikor Annára rászólok, egyből vérig sértődik, lebiggyed a szája és elkezd hüppögni, csak néz rám nagy, könnyes szemekkel és magába fojtja a sirást egy darabig, mielőtt kitör. Egyszerre rendkivül vicces és szivszoritó, ilyenkor tényleg megbánom, hogy rászóltam, annyira védtelennek tűnik. Nem tudom nem magamhoz ölelni. Pedig lehet, hogy csak az előadásmód különbözik a két gyereknél.
Egyszóval Julcsinak igaza volt, jól meg is ölelgettem. Tulajdonképpen örültem, hogy ilyen szépen ki tudta mondani: ez igazságtalan.
Ugyanakkor a hiszti, a nyafogás néha elhatalmasodik nálunk, jó lenne kordában tartani valahogy. Jajjj, nehéz ám!

Szerepjáték

Ime a hercegkirálykisasszony (sic!) és kuvasza:

































Sokféle szerepjáték fut nálunk, de ez a legrégibb és a leggyakrabban játszott. Kuvasz és gazdája. A gazdi mostanában hercegkisasszony korszakát éli. A fénykép napján épp ragaszkodtam a kényelmes ovis viselethez (ritkán veszem fel a harcot), ezért kénytelen-kelletlen felvette a nadrágot pólóval, de itthon magára öltött hozzá néhány ékszert, például ezüst bokaláncot a kék-zöld-piros zoknira. Fontos volt, hogy kilátszon a nadrág alól, ezért feltűrtük annak szárát. A hajba pedig elengedhetetlen az amerikai karácsonyfamasni, amit Flóráéknál kivánt és kapott meg. Nem könnyű a hercegkisasszonyok öltöztetése. A kuvaszoké egyelőre nem okoz gondot, ez még várat magára. Na, lesz majd nemulass, ha két hercegnő korú leányka lesz itthon!

Egyébként elképesztően elevenek mostanában. Időnként megirigylem az anyukákat, akiknek gyerekük/gyerekeik szépen nyugodtan sétál/sétálnak az utcán, türelmesen megvárja/megvárják, ha sorban áll a piacon... Nem értem, hogy csinálják, de szivesen veszek bármilyen jótanácsot. Azt azért még megjegyzem, hogy erre példákat inkább az egyes számban álló szerkezet esetében láttam. Ez persze nem mentség arra a ramazurira, amit ők ketten művelnek időnként. Kedvenc piaci árus nénink ezen mindig jót mulat, szerinte ők az igazán aranyos, belevaló gyerekek. Néha szivesen sétálgatnék békésen két kis álomszuszékkal.
Máskor pedig örülök, hogy ők ezt megtehetik, mert szabadok és féktelenek. Jó lehet nekik. Csak az a kérdés, mi van, ha a szabadságot és féktelenséget azért ilyen mértékben nem támogató (legfeljebb csendben irigylő) anyuka jutott nekik. Valahogy megoldjuk.

Ölelés

Valamelyik este Julcsi erősen megölelt, majd azt mondta: "Azért ölellek meg ilyen szomorúan, mert nagyon szeretlek".
Értettem én, de meglepett, ezért megkérdeztem: "És miért szomorúan?".
"Mert ha valakit nagyon szeretsz, azt szomorúan öleled meg."

Anna

Anna egyre nagyobb csibész. Folyamatosan mókázik (ha épp nem köti le a makacskodás, tiltakozás, ellenkezés), szinészkedik, elképesztő kifejezően villogtatja a szemeit.
Nagyon okos és nagyon makacs, előre félek a kamaszkortól, főleg ha az én igen hosszúra nyúlt kamaszkoromra gondolok.














Ja, és rendkivül szemtelen. Amikor bent vagyunk az oviban, visszabeszél az óvónéniknek és csúnyákat mond nekik, azt hiszi, mókás. Azt hiszem, Karcsira ütött abban, hogy minimális tekintélytisztelet sincs benne és az emberek közötti kommunikáció iratlan szabályait teljes mértékben figyelmen kivül helyezi. Mivel én sem az ellenkező pólust képviselem, bár nem ilyen élesen, ő azt hiheti, ez igy rendben van. És tényleg nagyon mókás sokszor, jókat nevetnek rajta az emberek, ennivaló huncut kölyök, de azért remélem, felnőttkorában az apukájánál jobban érzékeli majd a beszélgetőtársa igényeit, hangulatát.

Madárijesztő szépségverseny

Beneveztünk a vasárnapi szépségversenyre. Rám jellemző hezitálással, majd kapkodással készült el a mű, de végül kész lett, és ez a lényeg. Szerdán szerettük volna elkésziteni, de Julcsi fáradt és nyűgös volt délután, mivel a szülinapjára való tekintettel elmaradt a délutáni alvás, én egész nap tüsszögtem és az orromat fújtam az allergiától, Anna pedig remekül átveszi a hangulatunkat, ezért elmaradt az alkotó munka. Ma reggel, amikor bementünk az oviba, épp hoztak néhány figurát, gyönyörűek voltak, és Julcsi szomorkodott, hogy mi nem készitettünk. Na, több sem kellett nekem, előkészitettem, fél 12-kor elmentem Julcsiért és Annáért, majd együtt befejeztük. Ime:

Négyéves hercegnő

Négyévesünk hercegnő jelmezt kapott ajándékba. Méghozzá tőlünk. Fura, mert egy évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy na, ezt a csilivili ruhát, ezeket a csillogós műanyag ékszereket soha nem veszem meg a lányomnak. Farsangkor nagyon büszke voltam rá, hogy ő oroszlán akar lenni, és nem hercegnő, mint a legtöbb kislány.
De rájöttem, hogy ez más, mint amit számomra jelentenek ezek a dolgok. Nekem giccs, bóvli, értéktelen csillogás. Illetve már nem az, mert már értem, hogy Julcsinak mit jelent. És tudtam, hogy ez az, minek a legjobban örülne, hát ezt kapta. Örült is nagyon. Nagyon boldogan fogadta, zene nélkül táncra perdült, szinte hallani lehetett a zenét a háttérben. Öröm volt látni.







































Pár napja itt volt nagypapi, tőle tollast kapott és szép lovacskát, Annától pedig szárnyas lovat, mert erre vágyott.
Nagyon beleéli magát a hercegnő szerepbe, csakúgy, mint nemrég a szárnyas lóéba. Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy ő öltözködne, szépitkezne, de nem lehet, mert oviba kell menni, mert kimegyünk a kertbe és letépi róla a kutyus a ruhát, mert fürödni megyünk, mert vendégségbe megyünk. Rossz érzés, hogy sok vita és sirás is fakad ebből, mintha nem hagynám kibontakozni a szárnyait.

Szülinapi zsúr

Anna és az ovi

Anna vegyes érzelmekkel néz az ovi elé. Néha büszkén újságolja, hogy ő már óvodás, máskor pedig közli, hogy ő inkább itthon maradna velem. Örülök, hogy várja, ugyanakkor kicsit félek, hogy ugyanaz lesz, mint a bölcsiben, ahol nagyon rosszul érezte magát, ráadásul tőle szokatlan módon ezt csendben tette, magában szenvedett. (Ja, és olyan, mint én: még a legrosszabb helyzetben is képes saját magán nevetni: azon viccelődött, hogy ő inkább bölcsibe menne, és ezt fél napont kitartóan ismételgette, holott már a bölcsi előtt elhaladva is mufurc lesz.) Ma már mondta, hogy ő nem fog játszani az oviban. Azért reménykedem, hogy Marika néni képes lesz szóra és játékra birni, 29 másik gyerek mellett.
Amig tartott a bölcsi, Anna szinte folyamatosan köhögött, jó időben is, minden második hetet itthon töltötte. Aztán június elejétől augusztus végéig egy köhintés sem hallatszott itthon, kivéve persze az én allergiás krahácsolásomat. Tegnap éjjel és ma napközben pedig Anna köhécselt. Rossz volt hallani, azonnal arra gondoltam, hogy közeleg a közösségi lét és ő igy tiltakozik.
Egyébként egyelőre nem tudjuk, mehet-e egyáltalán oviba, vagy csak januártól. Ez a bizonytalanság nem könnyitimeg a felkészülést.

Angol

Amikor Orsi vigyázott a lányokra, megkérdezte, tudom-e, milyen jó nyelvérzéke van Julcsinak. Énekelt neki egy angol dalocskát és csak annyit mondott magyarul, hogy öt kiskacsáról szól és az anyukájukról. Amikor vége volt az éneknek, Julcsi megkérdezte: És az apukájuk miért jött meg? És tényleg arról szólt a dal, hogy a végén megjött az apuka és rendet tett a kiskacsák között.
Azóta Anna is lelkesen fújja azt az egy sort, amit megjegyeztek belőle.

Esti beszélgetés Julcsival

- Tudod, anya, én nem olyan vagyok, mint a felnőttek.
- Milyenek a felnőttek?
- Szépen alszanak. De a kislányok nem, ők mindig beszélgetni szeretnének.

És tényleg, mostanában sokszor megvárja, hogy Anna elaludjon és akkor mesélni kell neki. Tegnapelőtt a tengerről, ma a nagypapiról. Holnap anyukámról fogok majd mesélni, megigértette velem.

Ma ilyesmiről is szó volt:
- Tudod anya, én már voltam felnőtt.
- Tényleg?
- Igen, anya voltam és három kisgyerekem született.
- És ez mikor volt?
- Te még akkor nagyon pici voltál.

Banyák

Balaton, Becehegy

Végre vásárolunk

Két hónapja ma lesz az első alkalom, hogy Karcsival el tudunk menni itthonról, van kire hagyni a lányokat. Orsi vigyáz majd rájuk, aki kedves, fiatal óvónő és régebben többször volt már velük. Julcsi már nagyon várja, hogy énekeljenek.
Jó volt az összezártság, a lányok élvezték, és én sem éreztem terhesnek, csak néha. Azért jobb lett volna néha-néha elszabadulni, már csak az épülő ház miatt is, hiszen még nem volt alkalmunk kiválasztani a szanitereket, járólapot, csempét, parkettát, áááááá, semmit. A cserépkályháról nem is beszélve, arra már kész terv kellene, de még ötlet sincs.
Nem szeretném, ha mindig más vigyázna a lányokra, ezért nem is hivtam senkit, amikor Irma néni megfeledkezett rólunk, Orsi meg eltörte a lábát.
Sokszor gondolok arra, hogy a lányoknak ez az első tapasztalatuk arról, hogy valaki szereti őket és aztán megfeledkezik róluk. Kicsik még, nem mondják, ám azt hiszem, annál mélyebbre raktározzák el és alapvető szerepe van abban, hogy később mekkora bizalommal fordulnak mások felé. Nagy felelősség a gyerekekkel való foglalkozás, most látom csak igazán. Nem szabad olyan dolgokat igérgetni, amiket nem tudunk megtartani.

Kertünk új lakója

Tiszadob

Pista és Ildi házában nyaraltunk egy hétig, élveztük hatalmas vendégszeretetüket. A zongorafesztivál csak csütörtökön kezdődött, de mi már hétfőn lementünk. Voltunk Tolcsván bort kóstolni, Hajdúnánáson strandon, elmentünk a nyiregyházi vadasparkba, és sokat fürödtünk a Tiszában. És nagyon nagyon finomakat ettünk.

Az Ember gyerekek társaságát nagyon élveztük, és persze az őket kisérő felnőttekét is.














Julcsi mostanában tündérnek öltözik, itt épp illatositott papirrózsa lóg a selyemövén, és nyársra tűzött igazi rózsaleveleket tart a kezében.



















Anna nagyokat viháncolt Ildivel:














Elbűvölve figyelték a cápákat:





























































A vadaspark fantasztikus, láttunk fókashow-t, kisoroszlánt, bébi jaguárt, elefántgyereket:














Pistával kimentünk egy barátja tanyájára mangalicamalacokat nézni, kergettünk gyöngytyúkokat, ettünk édes szőlőt, a lányok Pista bácsit nyúzták lelkesen:











































Teljes menetfelszereléssel úszkáltunk a Tiszában:

































Grófkisasszonyok az Andrássy kastélyban_

Nagyapis hétvége

Ismét nagypapis hétvége volt, ráadásul apukám ma is itt alszik, aminek Julcsi nagyon örül. Reggelente átköltözik mellé az ágyba az utolsó 1-2 órácska alvásra. Azt hiszem, ez mindkettőjüknek nagyon jólesik. Kiváncsi vagyok, mi lesz, ha majd Anna is csatlakozik, és nagypapi ágyán megindul az a vándorlás, aminek a mi ágyunkon valami csodával határos módon sikerült véget vetnünk. Egy-egy éjjel három-négyféle formációt is kipróbáltunk, aztán rendszerint Karcsi átkerült a gyerekszobába és meg maradtam a kicsikkel a nagyágyon. Most már a gyerekszobában alszanak. Én nem bánnám, ha hajnalonta átjönnének, de valahogy ez a variáció kimaradt, éjfél körül jöttek át régebben és az ágy csak 140 centi széles. Még most is úgy érzem, kellene egy szélesebb ágy, jönnek ők még a mi utcánkba.
Na, szóval voltunk a gyömrői strandon és végre mindkét lány örömmel pancsolt karúszóval és úszógumival a mélyvizben is. Persze csakis megerősitett szülői-nagyszülői felügyelettel.
Ma pedig a kertben pancsoltunk a szokásos kis csónakunkban, aztán sétáltunk a városban, végül Mariannéknál vacsoráztunk és kiskutyát simogattunk. Gyanús, hogy az emlitett kiskutya nálunk fog kikötni, Julcsi már nevet is adott neki: Muffin. Muffin egyelőre kis pöttöm, de attól félek, óriásira nő majd. Ráadásul Karcsi szerint a kutya mellé rögtön kell két macska is, hogy időben összebarátkozzanak. Még barátkozom a lehetőséggel.

Pótnagymamák

Sajnos a lányoknak nem jutott nagymama, pedig nincs is annál jobb dolog.
Szerencsére van egy nagypapijuk, akit nagyon szeretnek, és Erzsi is, akit szintén nagyon szeretnek, de ők messze vannak. Nagypapi jön hétvégén, már nagyon várjuk.
Szóval most a pótnagymamákról irok, mert elgondolkodtat ez a helyzet. Nagyon nagyon szerettem volna egy pótnagyit, aki úgy szereti a gyerekeimet, mint az igazi nagymamák. Nem számit, hogy fizetek érte, a gyerekek ezt nem tudják és nagyon hasonló lehet a helyzet, mintha valódi nagymamájuk lenne. Ráadásul sokkal többet kapnak szeretetből, mint amennyit én fizetek pénzben.
Már kétszer kialakult ez az idillinek tűnő kapcsolat, de sajnos Marika néni nem érezte elég jól magát ahhoz, hogy két gyerekre vigyázzon, Irma néninek pedig unokája született.
Nem hittem volna, hogy ettől ennyire megváltozik a kapcsolata a lányokkal, de hát nem láthatom előre mások szeretetkiáradásnak alakulását. Sajnos a lányoknak most egyáltalán nem jut belőle. Értem én, hogy az unoka a legfontosabb, de nagyon rossz, hogy a lányoknak nincs mellette semennyi hely. Az elmúlt egy hónap alatt egyszer mehettek csak oda, de akkor sem a régi Irma néni fogadott, kedvetlen volt velük. A régi tervek, mint közös nyaralás, névnapi torta, elúsztak a levegőben.
Épp csak rosszul esik, nincsenek elvárásaim.
Ma nem tudunk elmenni, hogy konyhai gépeket, ajtókat nézzünk az épülő házunkhoz, mert nincs, aki vigyázzon a lányokra. De ez a kisebb baj amellett, hogy megint nincs nagymamai szeretet.

Megvalósult álomdarabkák

Ilyen dolgokért szerettem volna mindig kertes házban lakni:

Anna nap

Természetből természetbe

Megnéztük Pista és Liza sok-sok gyümölcsfával és egy kismacskával tarkitott kertjét. A lányok végre úgy viselkedtek, mint akik otthon vannak a természetben, bőszen kergették a cicust és egymást. Itthon a kertben néha olyanok, mintha egy panellakásból kerültek volna ide és még csak most ismerkednének a földdel.

Vendégségben Monáéknál

Krisztáékkal elmentünk Monához, hogy hancúrozzanak egy kicsit a kölkök. Nagyon jól sikerült az akció, felszabadultan, vidáman pancsikoltak, tapicskoltak a vizben, még Anna is úgy feloldódott, hogy rám sem nézett egy ideig.
Igazi jó kis babás délután volt, köszönjük. Nagyon jó képek is készültek, de mivel pancsis buli volt, nem teszem fel.

Elgondolkodtam azon, milyen furcsa, hogy "saját jogon" alig néhány embrnél jártam Monoron. Krisztáéknál sokszor, Noéminél és Monánál egyszer. Mindannyian "betelepülők", csakúgy, mint én. Nem hiszem, hogy ez véletlen, hiszen zenebölcsiben, babaklubban más anyukákkal, gyerekekkel is megismerkedtünk, és meglehetősen barátkozós ember vagyok. Mégsem hivott meg soha senki magához. Én kezdetben tartottam pár bababulit a kertben, de ezeknek sem lett folytatása. Kihagytam az előbb a református templom kertjét és Jutkáékat, de egyrészt ők sem monoriak, másrészt más világ a templomi, sokkal befogadóbb.
Karcsi révén persze sok embert ismerek, sok helyen jártam, járok, de hát ő hazai pályán mozog.
Úgy érzem, egy oktalanul büszke kisvárosba kerültem, ahol egy kicsit mindig idegen leszek.

A látszat csal

Mostanában a gyerekek sokáig maradnak ébren, 10 óra körül mennek aludni, vagy még később. Julcsi néha álmos. Legalábbis annak tűnik.

A kocsiban:
- Julcsi, látom, álmos vagy.
- Nem vagyok álmos, csak azért csukom be a szemem, mert a szél belefújja a hajamat.

Tegnap 11 körül Mariannéknál:
- Julcsi, látom, álmos vagy már.
- Nem vagyok álmos, csak annak látszom.

A "Könnyű kérdések" sorazat folytatódik

- Anya, aki előbb születik, az miért nagyobb?
- .....?????
- Anya, és te miért előbb születtél?
- .....?????
- Anya, én azt szeretném, hogy én szülessek előbb és te legyél a gyerekem!


- Anya, hogyan kell imádkozni?
- Sokféleképpen lehet. Megköszönheted, hogy vagy, szerető családod, anyukád, apukád, testvéred van, vagy kérhetsz valami, például, hogy gyógyuljon meg, aki beteg...
- De az Istennel hogyan lehet beszélgetni, ha nincs is itt?

Eltűntünk

Eltűntünk, a Balaton irányába.
Gyuriék házában nyaraltunk, Révfülöp és Szepezdfürdő határában. Minden évben nagyon várom ezt a hetet, szeretek ott lenni: szép táj, szép ház, kedves emberek, és a Balaton, amit egyre jobban kedvelek.
Karcsi is elkezdi kérdezgetni már április környékén, hogy mikor megyünk Gyuriékhoz, neki is tökéletes kikapcsolódás.
Julcsi már tavaly is élvezte a vizet, idén sem változott a helyzet. Rákapott a parti homokozásra is, egy épitész tudományosan fürkésző figyelmével alakitgatta épitményeit.
Végére hagytam, ami a leginkább meglepő volt: Anna is megszerette a vizet, a negyedik nap tájékán. Rájött, milyen jó önfeledten himbálózni az úszógumiban. Ebben egyelőre ki is merül az érdeklődése, de ez hatalmas lépés ahhoz képest, hogy eddig massziv ellenállást tanúsitott minden kisérlettel szemben, amely arra irányult, hogy becsalogassam/bevigyem/betuszkoljam kisebb-nagyobb vizekbe. A fürdőkád már rég kivétel, de a kerti kis pancsoló már kezdettől fogva ellenség, sőt, még a Balaton után sem lett barát.
A lányok imádták a nyaralást, az első napokban alig győztem csodálkozni, milyen békésen, vidáman telik az idő. Már csak Karcsinak és nekem kellene jobban összehangolódni, talán akkor a lányok még kevesebb nyafogással is beérnék.

Anna-kérdés/3

Amióta nem jár bölcsibe, Anna egyre vidámabb, kedvesebb, és egyre kevesebb összeütközésünk van. Persze akad azért, de sokszor még az én türelmetlenségem miatt alakul ki. Egyre inkább látom, hogy szép szóval, magyarázattal nála is célt lehet érni, csak el kell felejtenem a berögzült reakciómat, amely úgy alakult ki, hogy egy időben nem találtam meg hozzá az utat, masszivan ellenállt minden ráhatásnak.
Egyre mókásabb is, tegnap Flóráéknák félórás magánszámmal szórakoztatta a közönségét.

Óvár, Bruck, Győr

Jó sűrű és izgalmas hétvégénk volt. Csütörtökön lementünk nagypapihoz, végre hosszabb ideig együtt voltunk. Persze azért délután átugrottunk Mónikáékhoz, nem tudunk sokáig a fenekünkön megülni. Másnap a lányokat nagypapira és Erzsire hagytam, én meg elmentem Bruckba gyerek-bolhapiacra, ahol sok szép játékot zsákmányoltam, például egy bohócos gyurmát, hajat, nyelvet lehet késziteni a figurának. A lányok nagyon jól érezték magukat, állitólag tündérek voltak és nem is nyafogtak. Naná, azt nekem tartogatják. Meg hát Erzsi palacsintája mellett aztán tényleg nem volt miért nyafogni.
Délután megjöttek Krisztáék, onnantól aztán majdnem teljes volt a lányok boldogsága, volt nagypapi, barátok, már csak apa hiányzott, de másnap ő is megjött. Voltunk bababuliban Edinánál, akinek a háza igazi gyerekparadicsom.
A györkőcfesztiválra szombaton és vasárnap is elmentünk. Szombaton még kicsit megrémültünk a nagy tömegtől, kimenekültünk az állatkertbe, de vasárnap teljes beleéléssel vettünk részt a programokon. Kabóca Bábszinház, Márkus Bábszinház, Gulyás László, Szalóki Ági előadásokat láttunk, de volt még ezer más szinvonalas program, kár, hogy nem lehettünk jelen egyszerre több helyen. A szabadtéri játékszerek szemet gyönyörködtetőek voltak, még a játékvezetők ruhájára is ügyeltek, különleges, szép lengúnyák voltak. Igazi szinvonalas rendezvény, semmi bóvli nincs benne. Megyünk máskor is.
Képek Krisztánál

Megyek a lányokkal

györkőcfesztiválra, ki jön még?

Az Anna-kérdés folytatása

Anna ma nagyon jó kislány volt eddig. Amióta nem jár bölcsibe, egyre felszabadultabb, önállóbb, ennek nagyon örülök.
Julcsival annyira jól megvannak (na persze nem mindig), hogy öröm nézni. Mostanában azt játsszák, hogy Anna a kuvasz, Julcsi a gazdája. Julcsi addig nem nyugszik, amig Anna bele nem éli magát a rá kiosztott szerepbe. A szerepjátékban a nagyobb testvér dominál, nem csoda, hiszen életkorban Anna még nem tart itt. Ennek ellenére nagyon átéli, ügyesen játszik.
A bohóckodásban a kisebbik az irányadó, elkezd ugráni, pofákat vágni, viháncolni, Julcsi jókat kacag rajta, aztán ő is utánozza.
Egyszóval amig itthon vagyunk családi körben, addig egészen jó a helyzet. Tulajdonképpen talán az én türelmetlenségem az oka, amikor mégsem tudom kezelni őt. Ha megmakacsolja magát, nem enged, hiába kérem, utasitom, fenyegetem. A felhalmozódott rossz érzés és a tehetetlenség miatt hamar elvesztem a türelmemet.

Az Anna-kérdés

Anna elég sok fejtörést okoz nekem. Jellemzését a pozitivumokkal kezdem: okos, mókás, ötletes, ragaszkodó. És most jön a viszont: majd másfél éve tépi az idegeimet, nem kispályás módon. Már nem tudom pontosan visszaidézni, hogy kezdődött, csak azt tudom leirni, most hol tartunk. Sajnos ott, hogy néha már elég egy szót szólnia és elönt a harag.
Kétféle módon viselkedik: egyrészt bújós, folyton rám mászik, gyakorlatilag nem enged szabadon mozdulni. Társaságban egyáltalán nem, itthon gyakran nem. Cserfes, keresi a bajt, huncutkodik, rosszalkodik, és nehezen látja be, mi a gond ezzel. Ez persze életkori sajátosság is, hiszen még csak két és fél éves.
Másrészt retteg a világtól, gyerekekkel egyáltalán nem barátkozik, felnőttekkel is csak ritkán, ha hosszan szeliditik előtte. Talán egyedül Irma nénivel nem kezdi mindig előről a szokásos barátságtalan köröket. A legjobb barátainktól is fél, nem meri megmondani, ha valami baj van. Tegnap este pizzériában voltunk, a pincehelyiségben biliárd és csocsószoba volt. Mi Annával és Julcsival pingpongoztunk, a többiek biliárdoztak. Amikor feléjük gurult a pingponglabda, Anna nem mert érte menni. A keresztszüleiről van szó, akikkel sok időt töltünk együtt.
A bölcsődében egész nap hallgatott, nem játszott senkivel, és a végén valamin megbántódott, de hogy miért, azt már sosem tudjuk meg, mindenesetre olyan keservesen sirt, hogy nem vittem többet. Amióta itthon van, hazai pályán egyre aranyosabb, Julcsival úgy játszanak, hogy filmet lehetne forgatni belőle, jóizűeket kacagnak.
A végtelenségig provokál, hogy meddig mehet el. Nem tudom kezelni a helyzetet. Társaságban rám mászik, ugrál rajtam, nem tudom elküldeni, nem tágit. Néha jólesne szabadon beszélgetni, nyugodtan megenni valamit, de nem tehetem, mert ott nyüzsög rajtam. Emiatt nem tudom úgy megszidni, mintha nagyon rosszalkodna, de szép szóval sem tudom meggyőzni.
Nagyon sokat kiabálok vele, egy pillanat alatt felhúz. Ha valami nem tetszik neki, azonnal visit. Ha Julcsi hozzáér, ha nem tudja felhúzni a zoknit, ha nem kap meg azonnal valamit...
Gyakorlatilag folyamatosan vele kell foglalkoznom. Ez nem jó magam miatt, mert egy idő után rabságnak élem meg (mindennap újrakezdődik a folyamat, reggel még szivesen bújok össze vele), és nem jó Julcsi miatt, mert kevés idő jut rá. Persze megteremtem az időt arra is, hogy őt babusgassam, de igazán komoly játékra vele nincs idő, pedig igényelné.
Julcsit nagyon szeretik az emberek, mindenkinek azonnal belopja magát a szivébe. Anna barátságtalan, tartózkodó, sőt, elhúzódó, igy vele még a barátaink is egyre kevesebbet foglalkoznak. Emiatt meg úgy érzem, neki még több szeretetre van szüksége részemről, hiszen másoktól nem kapja meg. Ha viszont folyamatosan dédelgetem, tényleg teljesen hozzám nő, szó szerint, fizikai értelemben is.
Nem tudom, mit kezdjek ezzel a helyzettel, ha valakinek van ötlete, szivesen fogadom.

Julcsi és az evés

Julcsi nem szeret enni, inkább bohóckodik evés közben. A helyzet egyre jobb, de azért még nem tökéletes. Mivel nagyon pici (90 centi), és az oviban ezt mondják is neki, szeretne nagyobb lenni. Szoktam buzditani, hogy egyen, akkor majd megnő.
Tegnap csak annyit mondtam neki, hogy kezdjen el enni, miután tiz perce csak játszott az étellel. Erre ő: "Nem eszem, mert picin aranyosabb vagyok".
Innentől kezdve nincs több ütőkártyám.

Koncert Monoron

Vasárnap 18 órakor, a Fesztiválcsarnokban (azaz a piactéren, rossz idő esetén a gimnáziumban).
A programot itt lehet megnézni.

Anna viselkedik

Anna ma nem ment bölcsibe. Reggel annyira el volt keseredve, hogy mennie kell, hatalmas sirásba kezdett, aztán csak hüppögött majd egy órán át, már-már azt hittem, valami komoly baja van.
Hát, lehet, hogy van neki, de inkább lelki, mint testi, mert mióta mondtam neki, hogy oké, ma nem megy, kicsattan a jókedvtől és nagyon jó kislány.

Az előbb nagypapival folytatott képzeletbeli beszélgetést a műanyag telefonján:
- Halló, halló nagypapi!
- Szia, mit csinálsz otthon?
- Hát viselkedek. Mikor jössz hozzánk?

Ismét nagypapis hétvége...

..., de sajnos még mindig fényképezőgép nélkül. Pedig jókat szórakozunk. Julcsi beöltözött csizmás kandúrnak, egy sárga gumicsizmában és rövidnadrágban szaladgál, bukósisakkal a fején, és roppant jól áll neki, ha stylist lennék, azonnal öltöztetném, fotóznám és cimlapra tenném. Szerencsére nem vagyok stylist, igy csak mosolygok rajta.
Megkérdeztem tőle, hol hallott a csizmás kandúrról. Hát a mesében, felelte. A "Kitől hallottad ezt a mesét?" kérdésre habozás nélkül, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ezt válaszolta: "Hát a hideg kutyától, mert ő már tud mesélni".

Programjaink kép nélkül

Sajnos a fényképezőgépünk memóriakártyája megsérült, igy nem tudtam megörökiteni a heti programjainkat. Pedig érdemes lett volna.
Hétfőn Szentendrén voltunk a skanzenben, a pünkösd alkalmából rendezett gyerekprogramon. A gyerekek körhintáztak, játszottak fajátékokkal, jártak gólyalábon, megnéztünk egy előadást, három népmesét adott elő egy társulat, két felnőtt és egy gyerek, nagyon profin. Sajnos nem emlékszem a nevükre. Karcsi is jött velünk, jó kis családi program volt.
A mostani esős hétvégén hármasban vettük a nyakunkba a vidéket, Julcsi, Anna és én.
Tegnap Gödöllőn voltunk a Koronázási Hétvégén, amellyel arra emlékeznek, hogy a kastély 1867-ben koronázási ajándékként került Erzsébet királyné és Ferenc József tulajdonába. A szinvonalas programokból sajnos csak keveset láttunk, de maga a hely gyönyörű, ideális környezet a felüdülésre még akkor is, ha nincsenek programok. A kedvünket még az élvezhetetlen bábelődás sem tudta elrontani. Az Óperenciás Bábszinház adta elő a Gulliver Lilliputban cimű darabját. A bábok hangja magnóról szólt, semmit nem lehetett érteni belőle (Julcsi: "Ezek nem tudnak beszélni?"), nekem maguk a bábok sem tetszettek, és a főszereplő sem beszélt sokkal érthetőbben náluk. Viszont készitettünk hercegnő-koronát, láttunk lovas huszár bemutatót, ettünk fincsi lángost.
Ma elmentünk a könyvhétre (rossz idő ellenére, ugyanis mivel elfelejtettem kijelentkezni nemrég eladott lakásomból, Pesten kellett szavaznom), ahol a Figurina Bábszinház előadását láttuk. Nagyon eredeti, szinvonalas, szórakoztató előadás volt. A lányok nem osztoztak annyira a lelkesedésemben, de talán kicsik még ehhez. Odafigyeltek, csak nem teljesen értették. Ennek az is lehetett az oka, hogy rengeteg ember, sok-sok kiadó standja vett körül minket, ami elterelte a figyelmüket. Vettünk gyorsan két Bálint Ágnes könyvet és Lackfi János és Vörös István verseskötetét, az Apám kakasát.
Aztán hazamenekültünk az eső elől, Julcsi ült a babakocsi ülésén, Anna az ölében, hogy meg ne ázzanak. Ez volt számukra a nap fénypontja. Már nem is emlékszem, mikor vettem utoljára elő a babakocsit. Valamikor ősszel talán.

Sárkányt teregetünk

Tegnap Julcsi kapott Marianntól egy papirsárkányt.
Készülünk az udvarra, és Julcsi kérlel: anya, nagyon szeretnék teregetni!
Hmmmm, gondoltam magamban, milyen szorgos lett, pedig egyrészt nem szeret teregetni, másrészt nem mostam.
Folytatja: nagyon szeretnék sárkányt teregetni!
Tulajdonképpen el is bizonytalanodtam, hogy én értettem csak félre, vagy tényleg ezt mondta. Mindenesetre most megyünk teregetni:)