2013. december 3., kedd

Reménytelenül

le vagyok maradva, lassan belenyugszom, hogy a lányok csak 6-7 éves korukig tudják majd nyomon követni a gyerekkorukat a blog alapján. Remélem, az emlékezetük alkalmas lesz arra, hogy innentől fogva maga tárolja, amit kell, amire érdemes emlékezni.

Julcsi lelkesen zongorázik, Kata néni, a tanárnénije tüneményes, nem csoda, hogy szeret járni. Igaz, a szorobánt is nagyon szerette tavaly, ezért aztán kicsit tartok tőle, nehogy ez a szerelem is elmúljon. Csütörtökön lesz az első fellépés:) Az iskolában, úgy tűnik, minden rendben van, bár sokat nem tudok, nem nagyon mesél. Illetve egyre többet, de ezért nap mint nap meg kell küzdenem. A tanulás nem okoz neki gondot, viszont mostanában mondogatja, hogy már nem szereti az iskolát. Talán mert nincs igazi barátnője az osztályban. Van sok lány, aki lehetne barátnő, valamilyen szinten az is, de nem az a szívbéli, mint Flóra volt az oviban (és van most is, csak ritkán találkoznak). Julcsi szereti megmondani, hogy is legyenek a dolgok, viszont meglehetősen más az ízlése, mint a látszólag hozzá hasonló lányoknak. Az oviban még jól ment, hogy ő dirigált: ki legyen az őzike, ki  a kutya, ki a napocska, és kezdődhetett a jelenet a rendezésében. Emi szülinapján lett világos: ő nem szereti, amit a többiek szeretnek, a többiek meg nem szeretnének mást csinálni. Igazi buli volt, hangos zenével, Julcsi pedig a fülét befogva ült a szoba közepén. Valahol értem, én sem bírnám, ugyanakkor ez még csak a kezdet, és könnyebb lenne, ha megpróbálna egy kicsit alkalmazkodni. Azért nagyon nem aggódom, csupa szeretet, csupa fantázia, a felnőttek és a kisebbek is szeretik, meg a nagy gyerekek is. Az osztályban pedig nem könnyű alkalmazkodni sok erős egyéniség között.

Anna remekül vette az akadályt, már az első nap kiderült, hogy minden várakozást meghazudtolva ő mégiscsak szeret iskolás lenni. Már az első nap sem mondta, hogy rossz volt. Vagyis csak jó lehetett, különben hangosan tiltakozott volna. És azóta is jó, van sok barátnő, különösen Lilla és Laura, és még sok más név is elhangzik. Aranyos kislányok, mindent együtt csinálnak, hamar elválaszthatatlanok lettek. Anna az iskolában csendes, szorgalmas, ügyes. Csendben ücsörög, de ha azt mondják neki, hogy akkor nem lesz példás a szorgalma, akkor inkább jelentkezik és mindent tud. Már kapott beírást is: sokszor elkésett. Na jó, a beírást én kaptam, hiszen én viszem, Viszont azóta kicsit szorong, sokszor fájt a hasa, és sürget reggel, nehogy elkéssünk. Szakkörre nem akar járni, egy roppant egyszerű okból: nincs ott anya. Hát ha nem, nem, végülis van itthon meseolvasás, kézműveskedés, olaszozás, zongorázás, barátnőzés, nagyon másra úgysincs szüksége egyelőre.
Anna tehát az iskolában kis eminens, kérdezik is a tanítónénik, itthon is ilyen-e. Hát nem. Sőt, nagyon hangos, mindig akar valamit, követelőzik, ellenkezik. Néha nehezen viselem, hogy csakazértse csinál úgy semmit, ahogy szeretném. Meg kellene tanulnom türelmesebbnek és okosabbnak lenni vele, mert erővel hiába feszülök az akaratának. Furfangos, okos. És bújós kiscica, az egyik pillanatban dühöng, aztán meg hízeleg.


2013. augusztus 18., vasárnap

Annyi minden történt...

... és nem írtam le. Julcsi tüneményes kis iskolás, lelkesen tanul, szereti az osztálytársait is. Igazi vezéregyéniség, de nem szít ellenségeskedést, mindenkit befogad, igyekszik igazságosnak lenni. Mármint általában. Kisgyerek még, baráti társaságban sokszor kirekeszt másokat a játék hevében, persze legtöbbször a saját húgát. Aki ezt hangosan juttatja tudomásra. Amúgy egész nap együtt játszanak, nagyon kreatívan, élvezetesen.

Szeptembertől Anna is iskolás lesz. Egyáltalán nem várja. Naná, hogy nem, hiszen Kovács Anna, akivel az oviban minden percet együtt töltött, másik iskolába megy. Újabb kihívás: összebarátkozni más gyerekekkel az iskolában. Remélem, nem lesz nehéz, hosszú folyamat, ő is egyre nyitottabb mások felé. De benne van az a másoktól való félelem is, ami rám annyira jellemző volt egész gyerekkoromban. Szerencsére neki van tesója, meg állandó társasági élet körülötte, így aztán folyamatosan edződik.

Julcsi napközis volt, Anna is az lesz, idén még biztosan. Julcsi elkezd zongorázni, ő akarta. Anna nem akar. Amit én szeretnék: valami képzőművészeti nevelést mindkettőjüknek, mert nagyon ügyesek. Ilyen azonban, úgy tűnik, nincs nálunk. Béni bácsi azt mondta, elég, ha jó anyagot kapnak: jó ecseteket, festéket, agyagot. Kipróbáljuk, ő már csak tudja.

Sokszor eszembe jut, hogy anyukám mennyire átitatta az otthoni légkört az irodalommal, versekkel, zenével, művészettel. Lelkiismeretfurdalásom is van, hogy nekem ez nem megy, viszont ahogy egyre nagyobbak lesznek a gyerekek, egyre inkább bekerül azért hozzánk is ez a fajta szellem. Julcsi már önállóan olvas, megjegyzi a könyv íróját, sőt, újabban még az illusztrátorát is. Rengeteg könyvet elolvastunk már esti mesének, egész regényeket is, Ruminit, Szegény Dzsonit, Csudálatos Maryt, most az élet játékát olvassuk éppen. A kocsiban pedig a Maszat-hegy cédéről, ismételgetjük itthon a rímeit, nagyon jók. Esténként pedig néha kérnek verset is. A zenét még szokni kell, nem szeretnek koncertre jönni. Viszont ha rádió, akkor csakis a Bartók rádió jöhet nekik.

Olyan jó lenne, ha az oktatásban jobban benne lenne ez a fajta kultúra, én kevés vagyok, hogy átadjam, a körülöttem lévő világban pedig szintén kevesen vannak, akik rendelkeznek vele. Például a hittanoktatásban annyira helye lenne, és annyira nyoma sincs. Visszanéztem anyukám karácsonyi műsorát a templomban a hittanos a gyerekekkel: Weöres Sándor, József Attila, nagy Gáspár versekkel, zenével, gyönyörű volt.

Amúgy nem panaszkodom, mert az iskola is jó, tanítónéni aranyos, Julcsi imádja, csüng rajta. Anna tanítónénije is nagyon szimpatikus. A plébániai élet pedig sokszínű, a nagy gyerekek foglalkoznak  a kicsikkel, ami már önmagéban egy kincs manapság, amikor senki nem foglalkozik senkivel. A családi nyaralás után a plébániai táborok voltak a legjobbak a nyáron. Most pedig tíz napot töltöttünk a Balatonon együtt: idén már tényleg pihenés volt nekem is. Nagypapi is lejött, külön bónuszként a lányoknak, és nekünk is. Jó volt ötösben és négyesben is, hiszen általában másokkal, másoknál nyaralunk. Persze a természetünket nem hazudtoltuk meg, találkoztunk barátokkal, akik a közelünkben éltek, nyaraltak. Gyerekkoromban mindig arra vágytam, bárcsak sok ember lenne körülöttünk, sok vendég, meg mi is mennénk. nem így volt. Lehet, hogy a mi gyerekeink majd arra vágynak, legyen végre egy kis csend?

2013. január 28., hétfő

És mégis...

Annyira örültem január közepén, hogy mindjárt vége a télnek és még nem voltunk betegek. Most pedig Anna itthon van, mert köhög, Julcsi miatt pedig rám telefonáltak az iskolából. Ráléptek az ujjára és nagyon sír. Bíztam benne, hogy semmi komoly, mert ő egy pici fájdalom miatt is nagyon sír (khmmmm, én is épp ilyen voltam). Sajnos nem így volt: kifelé állt a jobb kisujja. Megsérült a kisujja: röntgen, visszarendezés újabb röntgen, sín. Ebből a visszarendezés elég rossz látvány volt: lidokain injekció, majd kézzel ujj visszahajtása, mintha gyurma lenne - persze nem az, úgyhogy még az érzéstelenítő mellett is fájt.

Nem tud írni, nem tornázhat, és nem tudom, hogy lesz fekete párduc a cirkuszi előadáson. Viszont kézműveskedtünk délután, készítettünk könyvjelzőket kartonpapírból és fonalból, és együtt írtuk meg a matek házik, ő mondta, én írtam. Nagyon jó volt. És este hosszú mesélés lesz...

2012. december 31., hétfő

Karácsony itthon és másképp

A karácsonyi készülődés meglepően nyugalmasan zajlott, az ajándékok beszerzése és a sütés-főzés sem okozott különösebb bonyodalmat. A lányok minden sütiben segítettek, szaggattak, kentek... és végre meg is eszik a sütiket akkor is, ha lekvár van bennük.

Különleges karácsony volt, mert a 25-ét a Sant'Egidio közösséggel ünnepeltük, együtt a szegényekkel. Egy hónapos készület előzte meg: mentem megismerkedni a meghívandó vendégekkel, különös, megrendítő és szép találkozások voltak; meg kellett szervezni az ebédet magát, az étkészletet, a meghívásokat, a segítőket, a szállítást, a pakolást, a takarítást, az ajándékok beszerzését, csomagolását... Biztosan áldás volt az egész kezdeményezésen, mert szinte minden gördülékenyen ment, rengetegen segítettek, akkor is, amikor nem is vártam. Egy kis pont volt, amikor épp ott nem segítettek, ahol a leginkább vártam volna, de hirtelen az is megoldódott, mintha valami csoda történt volna, úgyhogy minden gördült tovább és nagyon szép ünnepség volt, együtt ettünk a város szegényeivel nagy, terített asztaloknál. Karcsi orgonált, a lányok énekeltek (illetve inkább bohóckodtak,szokás szerint).

Másnap jött nagypapi, ez mindig nagy öröm, a lányok körülzsongják. Voltunk együtt moziban, megnéztük a Csingilinget, tündéres-csillámos-negédes mese, de még a fiúk is meghatódtak rajta:)

Most pedig szilveszterre készülődünk, minden különösebb szervezés nélkül a legjobban látszik alakulni, jönnek Marikáék és Laciék, sőt, Mariannék is beköszönnek. Julcsi pedig épp most teregetett ki egy egész mosógépnyi ruhát - meg vagyok döbbenve. Ja, és örülök is neki,

2012. december 6., csütörtök

Anna lesz Mária

Anna lesz Mária az ovis karácsonyi műsorban. Este apa szülinapi vacsoráján ez volt a téma, elmesélte, milyen bátor volt. Senki nem akarta elvállalni a szerepet, a lánybarátnőivel megbeszélték ebéd közben, hogy senki nem vállalja. Aztán amikor játszottak és Aranka néni megkérdezte, ki vállalná el, ő jelentkezett. Ez nagy öröm, mert az első években a műsorokban a mellékszerepeket sem mondta el, holott próbák alatt gyönyörűen tudta az egészet. Kíváncsi vagyok, mi lesz az előadáson. Azért volt riválisa:

- Te Anna, és senki nem akarta vállalna Mária szerepét rajtad kívül?
- De páran jelentkeztek. Azok mind fiúk voltak.

Ennél már csak az a jobb, hogy először a dadus nénitől hallottam a történetet. Így: - Anna nagyon ügyes, ő lesz a főszereplő a műsorban. - Milyen műsorban? - Hát ami itt lesz. - És mi lesz a szerepe? - Ő lesz Júlia. - Milyen Júlia, milyen mesében? - Hát Júlia, valami angyalos mesében.




2012. november 29., csütörtök

Annyi minden zajlik, én meg nem írok semmit. Pedig Julcsi és Anna biztosan szívesen olvasnák majd felnőttkorukban, hogyan is éltünk az iskolakezdés idején.

Julcsi lelkes kisiskolás, minden tetszik neki, minden tantárgyat szeret, a tanítónénijét rajongva szereti, vele álmodik. Lelkesen gyakorolja a betűket, amiket tulajdonképpen már régóta le tud írni, de szívesen eljátssza, hogy minden új neki. A leckéjét pillanatok alatt megírja - talán ezért sem rajong a napköziért, ahol túl sok időt kell ezzel tölteni. Kinga néni pedig szigorú, katonás. Igyekszem, hogy minél kevesebb időt kelljen a napköziben töltenie, de teljesen kivenni nem tudom: hétfőn, csütörtökön eljön korábban, mert ritmikus sportgimnasztika kezdődik, hétfőn napközi időben bagolysuli, szerdán elviszem napközi helyett szorobán szakkörre, pénteken ebéd után hazajön. Ahhoz képest, hogy nem akartam szakkörökre hurcolni őket, elég sok minden összegyűlt, nem tudtunk lemondani semmi jóról.

Anna a fő-fő sportgimnasztikás, ő kezdettől fogva lelkesen jár, Julcsi csak most kapott kedvet. Anna nagyon ügyes, remek spárgát csinál, és nagyon komolyan veszi a feladatokat. Péntek reggelente meg úszni jár, azt is nagyon élvezi. Mindez persze meglepő a titkon a "no sport" elvét valló családban, ám örülünk neki. 

Na, ez elég unalmas kis bejegyzés lett, de a tények megörökítéseként megteszi.

2012. szeptember 11., kedd

Kimaradt balatoni fotók















Julcsi hétéves lett






Anna ovis maradt

Ez kezdetben ugyanakkora esemény volt, mint hogy Julcsi iskolás lett, mert Anna nagyon nem akart ovis maradni. Pedig milyen jó neki, hogy még az lehet! De ő szeretett volna már írni-olvasni tanulni, hiszen neki ez a kedvenc elfoglaltsága. És legfőképpen nem szeretett volna ebéd után aludni - hát ezt nem is értem, miért kötelező, de sajnos nincs mit tenni.
Új csoportba került, szerencsére a régi barátnőkkel együtt és Julcsi régi óvónénijéhez, aki nagyon ügyes. Neki nagyon fontos, hogy ott legyenek a régi barátnők, mert velük teljesen felszabadult, új gyerekekkel viszont nem szívesen barátkozik.

Érdekes meglátni bennük magamat: Anna a gyerekkori, Julcsi a felnőttkori önmagam. Meg persze sok minden más, de ez is bennük van. Szerencsére csak egy kicsit, nem bánom, hogy nem olyan félénk, minden önbizalomtól mentes kislányok, mint én voltam. Anna visszahúzódásában látom magamat, de klasszisokkal felszabadultabb és magabiztosabb még így is, mint én voltam.



Cicák

Két új taggal bővült a család, Sütivel és Krumplival, barátaink cicáinak kölykeivel. Látszik, milyen régen írtam, hiszen azóta hatalmas méretűek lettek, pedig kis incifinciként kerültek ide. Azonnal kedvencek lettek, mindent eltűrnek kis gazdáiktól. Krumpli múltkor már zongorázni is tanult Julcsitól.
(Ja igen, mert Julcsi zongorázni tanul Karcsitól, nagyon élvezi. Ma bementünk a templomba is meghallgatni, hogyan orgonál apa - nem akartak bejönni, végül Julcsi kimenni nem akart, annyira tetszett neki az orgonaszó.)

Szóval a két cica: minden egyes nyaralásnál (Tiszadob, Balaton volt még augusztusban) a vége felé már haza akartak jönni a cicákhoz, hiányoztak nekik. Remélem, a cicáknak is hiányoztunk, nem úgy élték meg ezeket  a heteket, hogy végre nem kell babakocsiba, játék-etetőszékbe bújniuk, csúszdázni és két lábon táncolni.





Julcsi iskolás lett

Várta, tetszik neki. Aranyos, kedves tanítónénije van. Mivel már régóta tanul olvasni, írni, számolni, magától vagy az 1-2 évvel idősebb barátnőitől, nem tűnik akkora nagy változásnak. Már régóta az volt a kedvenc játéka, hogy elvonult és feladatlapokat gyártott magának, képregényeket írt és rajzolt. Persze most töményebben kapja, el is fárad rendesen a nap végére, de minden reggel örömmel megy iskolába. Kicsit féltem, hogy nem találja majd elég érdekesnek, de nem így van, szerencsére.
A baráti kapcsolatok még alakulnak, mert az osztálytárs barátnőjének több barátnője is van, ő egy kedves, ismerős kisfiú mellett ül, nem a lányok mellett, a legjobb barátnő, Flóra másodikos, vele csak szünetekben találkozik. Illetve majd a bagolyklubban is, ami a jövő héten indul, természetismeret-foglalkozás.
Annával nagyon örülnek egymásnak, amikor napközi után találkoznak, itthon rögtön mennek cinkoskodni, bezárkóznak a szobájukba, aminek ajtajára ki is van írva: magánügytilosabelépés. Mi lesz itt később???




2012. július 30., hétfő

Megható

Csak úgy kaptam, a vasárnap ebéd utáni csendes pihenő alatt - ami csak nekem volt csendes, nekik meglehetősen hangos - a hátamra tették, mire mordultam egyet, hogy majd ha kinyitom a szemem, elolvasom.
Elolvastam. És meghatódtam. Nagyon.






2012. július 29., vasárnap

Pihentető nyarlás

Amióta gyerekeim vannak, a nyaralás - bár jó dolog - kicsit azért mindig fárasztó is. Bepakolom a fél házat, hogy ne unatkozzanak, szórakoztatom őket út közben, egy percre sem vehetem le róluk a szememet, mert leginkább vízparton vagyunk - nagyjából erről szólt (A Karcsival való párbeszéd pedig erről: Figyelj már oda rájuk egy kicsit! - De hát nyaralni jöttem! - Én is.). Most is hasonló, de egyre inkább eltűnnek ezek a gyakorlati nehézségek, és a nyaralás kezd pihenéssé válni nekem is. A csomagolás gyorsan megy, a kocsiban játszanak, olvasgatnak, mesecédét hallgatnak és csak néha-néha sírnak, a vízparton ugyan figyelni kell rájuk, de már nekem is igazi szórakozás a velük való lubickolás, bohóckodás a vízben.

Voltunk Gyuriéknál Révfülöpön, Karcsi ismerősének a kölcsön-házában Becehegyen, és a közösséggel Tihanyban. Érdekes tapasztalat, hogy a legjobban akkor érezték magukat a lányok, amikor négyesben voltunk, vagyis Becehegyen. Tihanyban is remekül érezték magukat Misikével és a Szőke gyerekekkel, csak akkor már hiányzott nekik a két kiscica. Mert hogy van két kiscicánk, de erről majd külön.

2012. július 10., kedd

Nyaraltunk

Amennyiben nyaralásnak lehet nevezni három napot, amit három helyszínen, három család társaságában töltöttünk. Számomra abszolút beillik nyaralásnak, a lányok edződnek a tempómhoz..., a lánysereg Karcsija azért kérdéses ebből a szempontból:) De nem méltatlankodik, nálunk az az én szerepem.

Első nap: Lipóton Mónika barátnőméknél, tüneményes Jázmin lánya társaságában, a remek lipóti stranddal fűszerezve:

Második nap: reggeli indulás kissé nehézkes (Lányok: Anya, maradjunk még, játszani akarunk, nézzük meg az E.T-t, ne menjünk el... Anya: De, mennünk kell, várnak Győrben Flóráék, nem lesz időnk a fesztiválra.... Vagyis én voltam a sárkány, a lányok hiába ríttak - de tudtam, hogy egy óra múlva már Flóráéknak örülnek és a gyerekprogramoknak, csak ezt ők persze nem tudhatták.) Györkőcfesztivál, nyüzsgés, negyven fok, Márkus Színház (csudajó!), agyagozás, játékok, és persze Flóráék:





Harmadik nap: Győrkőcfesztivál után végre elérkeztünk utunk célpontjához, nagypapiékhoz. Ettünk, ittunk, strandoltunk.


És ha mindez nem lenne elég: péntek délelőtt voltunk Julcsival kontrollon, kiderült, hogy sokat nőtt.
Én vasárnap hajnalban még el akartam menni osztrák bolhapiacra, de ez sajnos/szerencsére nem sikerült, mert a közelben nem volt, Edina pedig, aki elvitt volna a távolabbira, inkább a Balatonra ment. Jól tette, így legalább jelen lehettem délelőtt is a saját életemben, azaz nagypapiéknál, a Dunánál, a játszótéren, a temetőben.

2012. június 18., hétfő

Mégiscsak

Azért mégiscsak a legjobb dolog a világon azt látni, hogy az ember gyerekei boldogan kacagnak, játszanak egymással. És a legrosszabb az értük való aggodalom.

Megint képek - kifogytam a szóból




És itthon, kelep-kelep:
Vagy kard ki, kard (némi, Flórától tanult karate-mozdulattal vegyítve):

2012. június 3., vasárnap

Előbb persze gyereknap is volt...

 A piactéren:


 A plébániaudvaron:



 És még otthon is:


Az összes gyerek jól szórakozott:
 

És volt Karizmák ünnepe is Máriaremetén. Irtó béna kifejezésnek tartottam, eddig hogy családbarát, rendezvény, de most rájöttem, hogy ilyen tényleg van: barátságos hely, sok kis sátor, egyszerű dolgok, semmi felhajtás, mégis nagyon jól érezték magukat gyerekek, felnőttek egyaránt. És ami a legjobban tetszett: rengeteg ember, de semmi lángossütő, lacipecsenye, bográcsolás... csak zsíroskenyér és málnaszörp. Nem volt miért ácsingózni, követelőzni, mégis mindenki elégedett
volt. Megyünk máskor is.