2007. július 31., kedd

Apa rajzol

Julcsi rendeli a rajzot:
Macit..., cicát..., almalét (hmmmm)...., kukoricát (na jó, talán)..., VILLÁMPÁCOT!

2007. július 30., hétfő

Julcsi számol

Tegnap Julcsi volt a pattogatottkukoricás-tál őre. Tibi kér tőle egyet. Erre Julcsi: Adok kettőt. És kettőt adott.
Tényleg, fel sem tűnt, de már jó ideje tisztában van azzal, mi az egy és a kettő. Picit tovább is számolgat, de azt hiszem, azt még nem mutatta soha, hogy kettőnél nagyobb számról is pontos fogalma lenne.
Hát persze, nincs még kétéves sem.

Julcsi, a bili és a kacsa

Az első napi balesetek után Julcsi hajlott a pelenkanélküliségre. Csak a dolog módját volt nehéz megtalálni.
Két napig próbáltam rátenni a vécészűkitő kacsára, nem nagyon tetszett neki. Aztán a második nap végén kihalászta az ágy alól a soha nem használt bilit és belepisilt. Azóta sokszor megtette ezt. Igaz, a dolog kis szépséghibája, hogy bugyin keresztül tette. Na jó, néha szólt.
Ma többször kináltam a bilivel, amikor szólt, de csakis a kacsába akart pisilni, kakilni.
Viszont már mindig szól, ha pisilni, kakilni kell. Azért ha elmegyünk valahova, még mindig adok rá pelust, de akkor is szól, és olyan pózt vesz fel pisilésnél, mintha a fűben pisilne. Vicces.
Ja, és kommentálja is: Kakiltál. Kóbászt kakiltál.

2007. július 29., vasárnap

Nagypapis napok

Péntek óta itt van nagypapi. Tegnap kimentünk vele és Tibiékkel a gyömrői strandra.
Julcsi jókat viháncolt Adrival:

Anna Mariannal bratyizott, miután jól megtépte a haját (mármint Anna Mariannét):

Anna új tudományai

Tegnap evett először gyümölcsöt (eddig szájzárat kapott tőle). Nem volt túl lelkes, de nem tiltakozott kézzel-lábbal (miután kicsit lefogtam a kezét):



Ma pedig felült, igaz, az egyik lábikóját még csak panaszkodva, nagy nehezen sikerült maga alá húzni.

2007. július 27., péntek

Anna és Julcsi félévesen




Kicsit megkésve, mert lassan a héthónapos összehasonlitás következik.

2007. július 26., csütörtök

Anna nap

Anna kapott a névnapjára ujjbábokat. Úgy tűnik, tetszettek neki, igaz, használatuk anya aktiv közreműködését igényli.






2007. július 24., kedd

Julcsi és Flóra


Ma itt volt Flóra Krisztával. (Ez nem mai kép.)
Julcsival épp ma kezdtük a pelenkanélküliséget, aminek eredményeképpen lepisilte Flóra babáját és Kriszta szoknyáját. Azért remélem, máskor is eljönnek.

Lányok egymás közt




Képek a nyaralásról

Strandolunk


Játszótér is volt a strandon

Na, kik láthatóak a képek?

Néha engem is megörökitenek
A lányok nagy örömére meglátogatott minket Kinga

Anna Balatonja

Családi móka

Julcsi Zsolttal
A babakocsi legújabb használati módja

Nyamm

Bandi bácsi, Julcsi és a nyaraló

Gyuri és Anna

Apa palacsinta

Biopiac Káptalantótiban

2007. július 23., hétfő

Ismét nyaraltunk

Ezúttal Gyuriék házában Révfülöpön. És ismét jól éreztük magunkat.
Nagyon jó, amikor egész nap többen vagyunk a gyerekek körül, sokkal könnyebb velük. Gyuri és Zsolt is sokat játszottak a lányokkal.

Anna egészen extázisba jött, amikor Zsolt hasán hintázhatott. Éjjel 11-kor még javában pörgött, forgott, morgott, dünnyögött, rugózott.
Annyira tetszett neki a társaság, hogy a végére már ő is beszédes lett: azóta dejdejdej kiáltásokkal, dünnyögéssel szórakoztatja magát és környezetét.
Megtanult hátról hasra fordulni. Esténként annyira nem akart elaludni, hogy még erre is rászánta magát. Nem könnyű ám egy ilyen húsgombócnak a forgás!
Egy ágyban aludtunk, nagyon jó volt összebújni.

Julcsi sokat dumált, barátkozott. Változatlanul barátságos, de mostanában előbb meg kell hóditani, nem bratyizik az első szóra, mosolyra, inkább szalad anyához. De mindent és mindenkit számon tart. Ha reggel nem látott azonnal valakit, rögtön kérdezte: Gyuri hó van? Kora este Bandi bácsit arról faggatta, hol vannak a csillagok.
Lehet, hogy elkezdődött a dackorszak??? Még reménykedem egy kicsit, hogy csak a nyaralást megzavaró, homályos eredetű és kimenetelű lázas betegség miatt, de: jóóóó nagy hisztik is voltak. Legalábbis nekem óriásinak tűntek, mert egyáltalán nem birom a hisztit (kivéve, ha én művelem).

2007. július 15., vasárnap

Anna mászik

Ez azért megérdemel egy külön fejezetet, bár a nyaralás alatt történt.
Ügyes vagy, Anna!

Újra itthon



Nagyon jól éreztük magunkat Badacsonyban. A lányoknak különösen jó dolguk volt, mindenki őket dajkálgatta. Nem is nagyon akartak aludni, csak sütkérezni a sok szeretetben..., na meg a balatoni napsütésben.
Remélem, Tibiéknek is hasonlóan jó élmény volt, mint nekünk.
Julcsi beleszeretett a Balatonba, jókat dagonyázott a parti homokban.























































2007. július 6., péntek

Holnap indulunk nyaralni

1 hétre a Balatonra. Tibivel, Mariannal, Adrival, Nórival. Julcsi már százszor felsorolta, hogy bizony velük. Nagyon örül, meg mi is.
Remélem, nem borul fel teljesen a rend. Már ha rendnek lehet nevezni azt, hogy Anna 2-3-szor, Julcsi 1-2-szer kel éjszakánként. Vagyis én minimum háromszor, de inkább sokszor. Most kiderül, utazóágy esetén hogy alakulnak az éjjelek.
Jó lesz, hogy végre esti altatás után én is élhetek társasági életet, már úgy hiányzik! És közben a csemeték mégis a közelemben szuszognak.

2007. július 5., csütörtök

Ismét beszélgettünk

Ma a pelenkázásnál beszélgettünk egy jót.
- Hú, mennyi kaka!
- Érzed.
- Bizony, szaga van.
- Olyan mint a virág.

2007. július 4., szerda

Julcsival tegnap elbeszélgettünk

- Nappapi hó van?
- Otthon, a lakásában.
- Jön máskoj is.
- Igen, jön. Szereted nagypapit?
- Meg a apát is anyát is.
- ???
- Meg Annát is.
- És a cicákat?
- Meg a kutyát is.

2007. július 3., kedd

2007. július 2., hétfő

Csúszda


Julcsi monológokat folytat

Tegnap az autóban:
Mi a baj, kutyám? Hol voltál? Elestél. Csücsülj le ide!

Azt hiszem, kivülről tudja a meséket, amiket olvasok neki, és a mondókákat, dalokat is. Azért csak azt hiszem, mert csak akkor és azt mondja, amihez éppen kedve van, néha tiltakozik, hogy ő bizony nem akar mondókázni.

Anna halad

egy kicsit előre. A technikája változatlan, ezekkel a mozdulatokkal eddig vagy szorgosan tolatott, vagy pedig négykézlábra állva billegett előre-hátra. Tegnap észrevettem, hogy eléri a tárgyakat, amiket eléje teszek, egyre távolabbra.