2008. június 30., hétfő

Anna másfél éves

Egyre ritkábban irok, aminek a legfőbb oka, hogy fáradt vagyok és nincs kedvem hozzá.
Érdekes, mert amikor riogattak, hogy milyen nehéz lesz két gyerekkel, akkor nem volt az, legalábbis, sokkal könnyebb volt, mint vártam. Az első közös év nagyon vidáman telt. Aztán Anna 13-14 hónapos kora körül elkezdett nyűgösködni és ez azóta is tart, és megfejthetetlen.
Okos, tüneményes, mókáskedvű kislányka, nagy huncut, sokat dumál és tréfálkozik..., de sajnos az idő nagy részében nyüglődik. Sir, kiabál, állandóan az ölemben akar lenni, de az sem jó neki. Most hétvégén igazán élvezetes gyerekprogramokon vettünk részt, voltunk a Ruszt melletti meseparkban, és Óváron a bábkertben, egész napos rendezvényen. Az én kis majmocskám pedig végig a nyakamban lógott, néhány félórára élvezte csak a programot.
Még mindig azt gyanitom, hogy a fogzás kinozza ennyire: amikor éjjel sirt (mit sir, kiabál), megkérdeztem tőle, hol fáj, és mutatta a száját, hogy ott fáj.
Most olvastam egy hirlevélben, hogy másfél éves gyerekek, mert bizony, ANNA MA MÁSFÉL ÉVES, szóval másfél éves gyerekek átlagosan 8 szót tudnak, de van, aki 40-et, esetleg kétszavas mondatokat mond. Anna beszél, egész mondatokat: Nem tudok lemenni, segits!, Nem kérek többet, Anya, takarjál (tatajjá) be!...
Teszek fel pár képet a hétvégéről, hiszen azért vidáman telt, Julcsi nagyon élvezte, bár a nyüglődés néha ráragad. Nem teszek fel, nem engedi agép. majd máskor.

2008. június 7., szombat

Idesüss, bloggerek!

A gasztroblogok lelkes olvasójaként pár napja figyelemmel kisérem a Pay it forward elnevezésű játék sorsát. Egy ideig csak irigykedve nézegettem, milyen jó, hogy a világhálón ilyen kedves és önzetlen játékok ütik fel a fejüket.
Aztán amikor a labdát kedvenc gasztrobloggerem, Mirelle is elkapta, jelentkeztem nála. Kicsit ugyan csizmának érzem magam az asztalon, mivel nem olyan blogot irok, ami közérdekű, csupán a lányok életét örökitem meg a jövő(jük) számára. Na nem baj, igy legalább továbbterjed a játék.
A játék, aminek a lényege, hogy kézzel készitett ajándékot kapok Mirelletől, én pedig az első három jelentkezőnek fogok kézzel készitett ajándékot küldeni.

A szabályok:
1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis maguk is megajándékoznak három embert.

Izgalmas, mert ismeretlen ismerőstől kapok ajándékot, nem tudom, mikor. Lehet, hogy egy ideig várom, aztán el is felejtem, és egyszer csak váratlanul megérkezik. Izgalmas, mert alkotásra ösztönöz, hogy kitaláljak valami ajándékot azoknak, aki bejelentkeznek. És izgalmas, mert JÁTÉÉÉK!
Azért is tetszik, mert egy embertől kapok ajándékot és háromnak készithetek.

Karcsi Madridban

A lánysereg Karcsi nélkül tölti itthon a borongós napokat. Pedig most játszhatna velünk sokat, mert ebben az esőben úgysem lehet házat bontani.
Madridban van, házikoncertet adott. Julcsi most először pontosan számon tartja, mikor jön haza az apja. Tudja, hogy hármat kell aludni. Igaz, hiába tud elszámolni sokkal tovább is, mint három, az alvásokat még nem tudja megszámolni. szerencsére van, aki megmondja neki minden reggel és este.
Úgy elmentem volna én is. DE! Állitólag meghivást kaptunk augusztusra, családostól. Jaj, de mennék. Nem tudom, két ilyen kis Mókamikivel milyen lenne, eddig csak a Balatonig merészkedtünk el.

2008. június 6., péntek

Hihetetlen

Hihetetlen, de Julcsi harmadik napja alszik délután. Lefekszem mellé a nagyágyra és simogatom a pocakját, 10-15 perc alatt elalszik.
Anna viszont beteg, ez is elég hihetetlen, mert már lassan egy hete és semmit sem javul, csúnyán köhög, inkább nem ecsetelen, mi folyik az orrából. Ő csak azt mondogatja: ojjom, ojjom...
Igy aztán számomra 1-1: tudok ugyan kicsit pihenni ebéd után, cserébe vizsont a többi néhány órában teljes készenlét szükséges a hétköznapokban is nyűgös kisember extra nyűgös napjaihoz.
Ráadásul ilyen huncutok:


2008. június 1., vasárnap

Rózsaszirom-tündérek


Mostanság

Anna megint beteg, lázas, köhög, náthás. Már tegnap is nagyon nyűgös volt, ma meg látványosan szenved, nem nagyon tud aludni, hol köhög, hol a foga fáj, ha elcsendesedne. Most kettesben vagyunk itthon, Julcsi Karcsival vendégségben van. Jók az ilyen alkalmak, nagyobb fugyelem jut arra az egyszemre, aki velem van. Kár, hogy leginkább betegség miatt alakul igy.

Tegnap Albertirsán voltunk gyereknapon. Azt hiszem, nem nekünk való ez a zenés, körhintás, dodzsemes mulatság. A gyerekeket leginkább a játszótéri szökőkút érdekelte (bár Anna rosszkedvének talán a készülődő betegség volt az oka). Julcsi felült a körhintára is, azóta sokat mesél róla, akkor buddha-mosollyal ülte végig.

Találkoztunk a régi Szent István park-béli barátainkkal, és ismét elszomorodtam, hogy itt nincs ilyen jó játszótéri társaság. Nekem is és Julcsinak is nagyon jó volt, hogy nap mint nap barátokkal találkoztunk a parkban, együtt teltek a csecsemős-kisgyermekes napok. Annának már nincs ilyen gyerektársasága, pedig lehet, hogy jót tenne neki. Hát még nekem!

Igaz, Monoron mélyebb barátságokat kötöttünk, Mariannékkal, Flóráékkal, én is, a lányok is. Mégis hiányzik, hogy nap mint nap találkozhassak emberekkel, akikkel tudok beszélgetni és közben a gyerekek is jól érzik magukat egymással. Hogy legyen egy hely, ahová bármikor ki lehet menni. Hogy legyen egy játszótér, homokozóval, bébihintával, gyerekekkel. Itt most újitottak fel egy játszóteret, de sajnos továbbra sem alkalmas 1-3 éves gyerekek szórakoztatására, holott ők azok, akik gyesen lévő anyukájukkal a legtöbb időt ott tölthetnének.

Julcsi szeptembertől megy oviba. Már nagyon várja, sokszor mutat magasba a kis kezével: Már ilyen nagy vagyok, nem pisilek be és mehetek óvodába! Csak azt nem tudom, mi lesz ebéd után, mert ott bizony aludni kell.
Kár, hogy nincs lehetőségem Waldorf oviba iratni, nagyon tetszene. Iskola szintjén már nem annyira, de kis ovisoknak nagyon jó lehet ott.

Anna gyönyörűen beszél, egész mondatokat mond. Amikor a karomba vettem délután, azt mondta: pici baba vagyok.

Tegnap és ma itt volt nagypapi. A lányok igazán élvezték a társaságát, éreztem, mennyire jó nekik, hogy végre valaki nem siet mindig valamit elintézni, hanem annak örül, hogy velük lehet. Persze én is örülök, de maximum negyed óránként akad valami elintéznivaló a ház körül. Ha pedig elszánom magam és hosszan csak velük vagyok, akkor is ott motoszkál a fejemben, hogy mikor fogok elmosogatni, teregetni, mikor fő meg az étel...


Elkezdtük bontani a melléképületeket, a kert egyik sarkában bontott tégla, a másikban Ytong kupacok..., hú, mi lesz itt!