2008. június 1., vasárnap

Mostanság

Anna megint beteg, lázas, köhög, náthás. Már tegnap is nagyon nyűgös volt, ma meg látványosan szenved, nem nagyon tud aludni, hol köhög, hol a foga fáj, ha elcsendesedne. Most kettesben vagyunk itthon, Julcsi Karcsival vendégségben van. Jók az ilyen alkalmak, nagyobb fugyelem jut arra az egyszemre, aki velem van. Kár, hogy leginkább betegség miatt alakul igy.

Tegnap Albertirsán voltunk gyereknapon. Azt hiszem, nem nekünk való ez a zenés, körhintás, dodzsemes mulatság. A gyerekeket leginkább a játszótéri szökőkút érdekelte (bár Anna rosszkedvének talán a készülődő betegség volt az oka). Julcsi felült a körhintára is, azóta sokat mesél róla, akkor buddha-mosollyal ülte végig.

Találkoztunk a régi Szent István park-béli barátainkkal, és ismét elszomorodtam, hogy itt nincs ilyen jó játszótéri társaság. Nekem is és Julcsinak is nagyon jó volt, hogy nap mint nap barátokkal találkoztunk a parkban, együtt teltek a csecsemős-kisgyermekes napok. Annának már nincs ilyen gyerektársasága, pedig lehet, hogy jót tenne neki. Hát még nekem!

Igaz, Monoron mélyebb barátságokat kötöttünk, Mariannékkal, Flóráékkal, én is, a lányok is. Mégis hiányzik, hogy nap mint nap találkozhassak emberekkel, akikkel tudok beszélgetni és közben a gyerekek is jól érzik magukat egymással. Hogy legyen egy hely, ahová bármikor ki lehet menni. Hogy legyen egy játszótér, homokozóval, bébihintával, gyerekekkel. Itt most újitottak fel egy játszóteret, de sajnos továbbra sem alkalmas 1-3 éves gyerekek szórakoztatására, holott ők azok, akik gyesen lévő anyukájukkal a legtöbb időt ott tölthetnének.

Julcsi szeptembertől megy oviba. Már nagyon várja, sokszor mutat magasba a kis kezével: Már ilyen nagy vagyok, nem pisilek be és mehetek óvodába! Csak azt nem tudom, mi lesz ebéd után, mert ott bizony aludni kell.
Kár, hogy nincs lehetőségem Waldorf oviba iratni, nagyon tetszene. Iskola szintjén már nem annyira, de kis ovisoknak nagyon jó lehet ott.

Anna gyönyörűen beszél, egész mondatokat mond. Amikor a karomba vettem délután, azt mondta: pici baba vagyok.

Tegnap és ma itt volt nagypapi. A lányok igazán élvezték a társaságát, éreztem, mennyire jó nekik, hogy végre valaki nem siet mindig valamit elintézni, hanem annak örül, hogy velük lehet. Persze én is örülök, de maximum negyed óránként akad valami elintéznivaló a ház körül. Ha pedig elszánom magam és hosszan csak velük vagyok, akkor is ott motoszkál a fejemben, hogy mikor fogok elmosogatni, teregetni, mikor fő meg az étel...


Elkezdtük bontani a melléképületeket, a kert egyik sarkában bontott tégla, a másikban Ytong kupacok..., hú, mi lesz itt!

Nincsenek megjegyzések: