2008. június 7., szombat

Idesüss, bloggerek!

A gasztroblogok lelkes olvasójaként pár napja figyelemmel kisérem a Pay it forward elnevezésű játék sorsát. Egy ideig csak irigykedve nézegettem, milyen jó, hogy a világhálón ilyen kedves és önzetlen játékok ütik fel a fejüket.
Aztán amikor a labdát kedvenc gasztrobloggerem, Mirelle is elkapta, jelentkeztem nála. Kicsit ugyan csizmának érzem magam az asztalon, mivel nem olyan blogot irok, ami közérdekű, csupán a lányok életét örökitem meg a jövő(jük) számára. Na nem baj, igy legalább továbbterjed a játék.
A játék, aminek a lényege, hogy kézzel készitett ajándékot kapok Mirelletől, én pedig az első három jelentkezőnek fogok kézzel készitett ajándékot küldeni.

A szabályok:
1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis maguk is megajándékoznak három embert.

Izgalmas, mert ismeretlen ismerőstől kapok ajándékot, nem tudom, mikor. Lehet, hogy egy ideig várom, aztán el is felejtem, és egyszer csak váratlanul megérkezik. Izgalmas, mert alkotásra ösztönöz, hogy kitaláljak valami ajándékot azoknak, aki bejelentkeznek. És izgalmas, mert JÁTÉÉÉK!
Azért is tetszik, mert egy embertől kapok ajándékot és háromnak készithetek.

4 megjegyzés:

aarkus írta...

Szia Zsuzsa,

eddig csak olvasgattam itt, de a Pay it Forward játék jó alkalom, hogy meg is szólaljak. Szívesen lennék a első!

Zsuzsa írta...

Jaj, de örülök! Megnéztem a blogodat, nagyon szépek a gyerekeid!
Zsuzsa

aarkus írta...

Köszönöm,
ez a rózsaszirom-tündérekre is igaz ám!

Marina & Kimo írta...

En is jelentkezem szivesen, csak meg nem vilagos mit kell tennem
puszi,
Marin