2008. szeptember 26., péntek

Miegymás

Jaj, annyi minden van még.
Például az, hogy Julcsi ovis lett. Az első sikertelen próbálkozás után szerencsésen (az is megoldás lett volna, hogy mégis itthon marad velem, de sikerült Flóra ovijába beiratni, éljen!) ovit váltottunk (egy hét elteltével).
Van két aranyos fiatal óvónénije, akiknél nincs fokozatos beszoktatás, hanem rögtön mélyviz. Julcsinak nagyon bejött ez a megoldás, na meg Flóra barátnőjének jelenléte. Először kicsit bizonytalanul búcsúzott el tőlem, első nap volt is egy icipici sirás, de tényleg csak pici. Azóta pedig szépen elbúcsúzik az ajtóban, puszit ad és megy játszani. Amikor fél négykor érte megyek, már nagyon vár és nem akar egy perccel sem tovább maradni, de szépen alszik ott és aztán uzsonnázik a többiekkel.
Az óvónénik szerint nagyon aranyos, játszik, nevetgél és osztja az észt. Egyszer például rászólt az ebédnél Flórára, hogy ne szürcsöljön. A vezetőséget is kiosztotta már, amikor épp akkor szerették volna megnézni, amikor ő a vécén ült.
Most egy hétig itthon betegeskedtek a lányok, remélem, az újrakezdés sem lesz nehezebb.

Másik hir, hogy van egy Irma nénink, nagyipótló szupernagyi. Nagyon szeretik a lányok, Anna különösen rajong érte. Együtt sütnek, főznek, kecskét etetnek, játszanak.
Marika néni mostanában nem érezte jól magát, nem tudott vigyázni a lánykákra (amit nagyon sajnálunk), és Orsinak sem jutott rájuk ideje a beteg anyukája mellett, ezért kerestünk valakit. Illetve annyira nem is kerestünk, mint amennyire találtunk. Bárcsak minden félig megfogalmazott vágyunk ilyen sikeres lenne!

Nincsenek megjegyzések: