2009. december 30., szerda

Anna három éves















Anna holnap lesz három éves. Tüneményes, rendkivül mókás, bújós, ugyanakkor makacs, akaratos leányka. Úgy érzem, mint Julcsiról is, hogy különleges kislány. Persze valószinűleg minden anyuka igy érzi a saját gyerekéről, de ettől függetlenül ez büszkeséggel tölt el.
Ma volt a szülinapi zsúr, Flóráék és Elmiráék jöttek, azt hiszem, jól sikerült. Az ünneplés szempontjából nem szerencsés szilveszterkor születni, nem is volt túl nagy készülődés, de azért mindenképpen szerettünk volna ünnepelni. Tegnap sok vendégünk volt, igy mára csak ilyen szűkkörű bulit szerveztünk. Az ünnepelt örült, hogy ünneplik. Persze ez nem volt mindig egyértelmű, mivel elég sajátos módon fejezi ki az érzéseit. A szülinapi tortáját például földön ülve és hátrafelé araszolva közelitette meg, képes még egy ilyen pillanatból is viccet csinálni. Nehéz meghitt pillanatokat varázsolni köré. Annál könnyebb viszont bármiféle csintalanságra rávenni.















Angyalok matatnak

Hát ilyesféle dolgok történnek nálunk:

Karácsony

Nagy várakozás előzte meg az idei karácsonyt, már délben halottunk szárnysuhogást, de végül csak este találtunk rá a feldiszitett fára, miután a lányok két órát töltöttek Irma néninél, aki már második éve meghivja őket ilyenkor, hogy közben az angyalok végezhessék a dolgukat. Templomban is voltunk előtte, ahol a lányok elaludtak, igy kissé nyűgösen érkeztünk haza. Szerencsére a karácsonyfa látványa minden bajt feledtet, igy volt ez most is.
Julcsi vágya teljesült az öltöztethető póniban (borzasztóan néz ki a játék, de amikorJulcsi játszik vele, megszépül). Annának nem volt vágya, kapott gyurmás játékot, először nem lelkesitette, de már nagyon szereti. A bábparaván nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de eljön még z ő ideje. Egyelőre várként használjuk, igy is kedves darabja a játéktárunknak.
Kicsit meglepődetm, amikor Julcsi elégedetlenül állt a fa alatt, mondván, hogy csak ilyen kevs ajándék van. értetlenül hallgattam, hiszen a buborékfújón és a pónicipőn kivül más vágy neki sem volt, nem kért különleges dolgokat. Aztán rájöttem, hogy az ovis karácsonyon hatvan ajándék volt a fa alatt, és ezárt nem értette, most miért nincs ennyi. Nem örülök neki, hogy már ezer karácsonyfát látnak szenteste előtt és még néhány ajándék is megelőzi a Jézuskát.
Másnap megjött apukám, aki most sokáig velünk volt, ennek nagyon örültünk. A tőle kapott hercegnős sátor nagy kincsük lett. A szülinapi angyalszárnyak pedig láthatóvá teszik, ami eddig láthatatlan, bár érezhető volt: két tündér kering a lakásban.










































2009. december 17., csütörtök

Ovis karácsony

Ma reggel volt az ovis karácsony. Mi is készültünk rá, készitettünk az ovónéniknek mézeskalácsot, levendulapárnácskát és forró csoki pálcikát, szépen becsomagoltuk és átadtuk. Nagyon örülök, hogy sikerült elkésziteni, mert én az ilyesmit mindig szépen eltervezem, aztán az utolsó pillanatban már nem marad rá idő. Kis szépséghibája volt a dolognak, hogy még valakinek szerettünk volna adni, de amikor délben hazaértem és ebédet főztem, a tűzhelyen felejtettem a csokipálcikákat és megolvadtak. Majd pótoljuk.
Úgy szerettem volna látni mindkét lányomat énekelni, de sajnos egyszerre kezdődött mindkét csoport ünnepsége, igy Julcsit Karcsi nézte meg, én pedig Annával maradtam, akit sajnos nem láttam énekelni, mert folyamatosan belém csimpaszkodott (illetve Annanyelven kumpaszkodott).
Amikor hazaértünk, nagyon izgatottak voltak. Kiderült, hogy azt hitték, itthon is áll már a karácsonyfa. Hát ilyen manapság a karácsony, egy hétig tart. Azért az igazi családi szenteste hangulata utéánozhatatlan.

2009. december 14., hétfő

Anna

Anna kis pihe-puha gombolyag, aki ha odabújik hozzám és azt mondja, anyu, szeretlek, akkor minden olyan gömbölyű. És ezt sokszor teszi, egyre többször.
Nagyon bújós csecsemő, kisbaba volt, aztán dacos lett és olykor barátságtalan is (illetve másokkal nem csak olykor, hanem szinte mindig) most pedig egyszerre dacos és végtelenül kedves (másokkal is, akik meglepve és jó érzéssel veszik észre).

Kérdések

Julcsi megint rajzolt egy szép rajzot, kitette hűtőmágnesekkel a hűtőre. Kombinálta a technikákat: rajzolt, szinezett, lufis matricákat ragasztott az alak kezébe, szájfénnyel kifestette a fejét. Na, de kinek is?
- Julcsi, kik ezek a rajzon?
- Hát Mária és Jézus.
- És mi van itt Jézus fülében?
- Fülbevaló.
- De a Kisjézus fiú.
- Neeeem, lány.
- (Kicsit elbizonytalanodva) Julcsi, Jézus fiú.
- Neeem, lány. Kérdezd meg Máriától!
- Máriától? És hogyan kérdezzem meg tőle?
- Hát menj el Betlehembe! Vagy nem tudod, hol van Betlehem?

Ödönke és Bödönke

Ödönke és Bödönke a főszereplője Karcsi esti meséinek. Azt hiszem, nem vagyok képes rá, hogy egyet is elmeséljek a képtelen történetek közül, ezért meghivom vendégelőadónak a mesék szerzőjét.
Ma sok-sok mese után ezt hallom: "Ödönke és Bödönke rosszalkodtak az esti mese után és újabb mesét követeltek. Ez rendszerint a kilincses mese szokott lenni". (Ha valaki nem ismerné ezt a mélyreható mesét: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kilincs, mese tovább nincs.)
Közben figyelek, és most veszem csak észre, hogy a mesét a lányok együtt irják Karcsival. Ezentúl majd jobban figyelek, és ha nyomdafestéket tűrő meséről van szó, lejegyzem.

Hangoskodás

Amióta megjöttem Rómából, Anna a szokásosnál is jobban tiltakozik az esti lefekvés ellen. Pedig álmos ő, csak nem akar ágyba bújni. Illetve akarna, de mellettünk. Ám mi akkor még nem alszunk, ha pedig mellé fekszem az ágyába, percenként találja ki, hogy pisilni kell, szomjas, viszket a lába, pucoljam ki a fülét... Mára nagyjából megoldódott a helyzet, tudomásul vette, hogy nélkülünk fekszik le, de éjjel átjöhet a nagyágyba. (Ő ezt már egyéves kora előtt is végigjátszotta, aminek az lett az eredménye, hogy mindkét lány beköltözött a nagyágyba, Karcsi pedig kiköltözött belőle, hónapokra.)
Amikor még javában dúlt a harc, egyik este nagyon hangosan próbált érvényt szerezni az akaratának, mire Julcsi az apjához fordult: Apa, én füldugót szeretnék karácsonyra.
(Mellesleg ennél nagyobb kivánsága nem nagyon volt eddig, buborékfújó és pónicipő jöttek még szóba.)

2009. december 7., hétfő

Távollét

Hát ez az idő is eljött: négy napra elutaztam. Rómába, abba a városba, ahol minden olyan könnyűnek tűnik.
Mindannyiunknak jót tett az elutazásom.
Nekem hatalmas testi-lelki felfrissülés volt az utazás, a hajdanvolt és szeretett közösségem körében töltött idő, a hallott/forditott gondolatok. Három nap intenziv szinkrontolmácsolás felért egy wellness-hétvégével. Ha lehetne, legközelebb is ezt választanám a szauna-jacuzzi-masszázs csomag helyett, bár ezt a fajta kikapcsolódást is kipróbálnám egyszer, ha valaki meghivna, mert pénzt azért nem adnák érte, főleg nem annyit, amennyire értékelik.
A lányok elfelejtették közben, hogy mekkora ereje van a nyafogásnak. Karcsival nem gyakorolják olyan intenziven, mint velem, sőt, amikor megjöttem, egy egész nap kellett, hogy visszarázódjanak a jól megszokott kommunikációs rendszerünkbe. Ami sajnos hibás, folyamatosan keresem a megoldást, de egyelőre nem találom.
Mindenesetre nagyon örültünk egymásnak. Anna sokszor az ölembe kuporodott és elmondta, mennyire várta, hogy visszajöjjek. Julcsi nehezebben fejezi az érzéseit, ő megsértődik és magába zárkózik, ha magára hagyom. Az indulásomkor most is ezt tette, de szerencsére a hazatérésem utáni péntek reggeli találkozás jókedvében érte és ki tudta fejezni az örömét. Háromszor érte már olyan esemény, hogy pár napra eltűntem, hirtelen. Anna születésére felkészitettem, de az ilyesmi mégiscsak váratlanul jön, igy reggel nélkülünk ébredt. Aztán amikor végre megjöttem, pár nap múlva ismét eltűntem hirtelen, mert bennem felejtették a méhlepényt. Ráaádásul Annával tűntem el három napra, hiszen őt még nem hagyhattam magára. Szivesen vittem volna Julcsit is a kórházba, de nem lehetett. Harmadszor pedig Annával kórházba kellett mennem hirtelen, mert megsérült a szája, akkor Julcsi nagyon megharagudott rám. Talán ezeknek az emléke él még benne, amikor elmegyek valahová.
Szerencsére most már együtt vagyunk és végre azt is tudom, hogy nélkülem is működik itthon az élet. Közben volt koncert, sok vendég, és jött a Mikulás, a kis piros csizmácskákba nem tett virgácsot, csak finom csokikat, mandarint, mogyorót.

2009. november 26., csütörtök

Ki hogy látja magát

Julcsi önarcképe:












Külön figyelmet érdemel a szája és a körme:)

Anna leginkább kutyának, kuvasznak nevezi magát, egész nap négykézláb járkál és ugat. Csak a rossz kutya megszólitás ellen tiltakozik élénken, ő jó kutya.

2009. november 25., szerda

Újabb virusok

Pénteken ledöntött az infuenza. Nem csodálkoztam, amióta az eszemet tudom, mindig áldozatul esem, évente többször is. Igazából csak kiváncsiságból szeretném tudni, vajon a rettegett virus dúl-e bennem, illetve most már bennünk.
Egyébként is rossz három napra ágynak esni, tehetetlenül, de két gyerek mellett elég nagy kihivás. Megoldottuk, most már ők a betegek, én kezdem visszanyerni az erőmet és egyre több kivánságukat teljesitem. Mivel is telik a nap: teát készitek, megisszák, vitaminokat adok, enni adok, kábé húszpercenként inni adok, mesélek, dévédéket kapcsolgatok, infralámápázom őket, lázat mérek, és leginkább főzök és főzök. Annyira jó lenne egy óra szabadidő! Miért van ebben a házban mindig valami teendő? És emellett ekkora kupi?
Azt hiszem, a lányok szeretnek betegek lenni: itthon vannak, jól érzik magukat, minden kivánságuk teljesül, néha belázasodnak, akkor nyűgösek, de amint elmúlik, újult erővel huncutkodnak. Vajon vannak anyukák, akik képesek ágyba fektetni a beteg három-négyéves csemetéiket?
Karcsi rejtélyes módon megúszta, gyorsan el is repült Párizsba, jó messze a hazai virustenyészettől. Azért rejtélyes, mert még a nálunk dolgozó barát-mesterember is elkapta.

2009. november 21., szombat

2009. november 18., szerda

Virusok

Vasárnap este kitört rajtam egy virus, aztán éjjel Julcsin is, szegénykém hányásra ébredt. Szerencsére neki azóta nincs baja, kicsit talán bágyadtabb volt két napig. Én nehezebben viseltem, de nem tartott soká. A másik két Mocsári megúszta, szerencsére ők a családnak az a fele, amelyik még a másik felénél is rosszabbul tűri a betegséget.
Az influenza elleni oltást nem kértük, de mindennap elbizonytalandom, hiszen alapvetően rettegek a betegségektől. Remélem, könnyen megússzuk. Azt nem remélem, hogy nem kapjuk el, sajnos olyan még nem volt, hogy ne kaptuk volna el az uralkodó influenza-szerű járványokat.
Ráadásul utazunk: előbb Karcsi Párizsba, aztán én Rómába. Eddig még a szomszéd városig sem utaztam el a lányoktól négy napra, úgyhogy kicsit izgulok. Vizválasztó ez, úgy érzem, hiszen előbb-utóbb rá kell találnom arra az önmagamra, aki a család része, fenntartója, ugyanakkor önálló,a világ iránt nyitott lény is. Egyelőre csak óvatosan nyitogatom a kapukat.

Kirándulás






















































































Nagypapival és Krisztáékkal kirándulni mentünk a gyömrői tóhoz, illetve annak maradékához. Ahol nyáron lubickoltunk, ott most szaladgálhattunk és kicsi kagylókat gyűjtögethettünk (ebben némi akadálynak bizonyult - naná, hogy csak az ötévesnél idősebbek számára - a penetráns szaguk).
Szedtünk sok makkot, mert láttam egy honlapon, hogy szines gyapjúkabátban milyen szépek. Sajnos arra még nem jöttem rá, hogyan szabhatnám rájuk a kabátot, mert a ragasztó nem fog rajtuk. Szappanos vizzel kicsit sikeresebb volt az akció, de nem tökéletes. Anna pedig egy mozdulattal leszedi a nagy gonddal rájuk illesztett kalapot.
Élveztük a sétát, még a nyüglődésekkel együtt is. Anna a szabadban általában tiz perc után haza akar menni, ez most sem volt másképp, de néha ő is kedvet kapott a bolondozáshoz, babakocsi-tologatáshoz, mászáshoz, diótöréshez.

2009. november 9., hétfő

Dilemma

Kezdek rájönni, milyen idilli helyzetben vagyok: itthon a gyerekekkel, néha dolgozom egy kicsit (mostanában sokat), amikor ők oviban vannak. Hamarosan lejár az erre kiszabott idő és munkába kell állnom.
Azt gondoltam, megoldom helyben, félállással, vállalkozással, de sajnos nem jöttek be a számitásaim. Magyarországon ugyanis, ha csak félállásom van, ugyanúgy teljes járulékot kell fizetnem a vállalkozásom után. Mivel eszembe sem jutott, hogy ez lehetséges, nem is néztem utána. Hiba volt. Mellékesen félállásom sincs.
A munkahelyemen már bejelentettem, hogy nem megyek vissza (nem hivatalosan), megszervezték az életet nélkülem, ami gondolom, egyszerűbb is, hiszen évek óta nem vagyok. Most viszont kénytelenek leszünk valamiféle egyezségre jutni, hogyan is mehetnék vissza dolgozni. Ráadásul úgy, hogy napi 3-4 óra az utazás. Elég ijesztő, de arra gondolok, sokan csinálják igy, túl lehet élni, ráadásul Karcsi itthon dolgozik, igy a lányoknak sem kell napi 12 órát oviban tölteniük.
Húúúú, izgulok. Egyrészt a munkahely reakciója, másrészt a rám váró feladat miatt.
A barátnőim szerint ez igy van rendjén, a gyerekeknek is önállóságot kell tanulniuk. Hát, nem tudom, én inkább úgy érzem, elsősorban az anya jelenlétére van szükségük, és akkor elég biztonságérzetük lesz majd ahhoz, hogy önállóan, félelmek nélkül lépjenek a világba. De nekik is igazuk van, dolgozni kell, különösen a mai világban nem szabad könnyedén lemondani egy jó állásról a kényelem miatt.

Ja, és Karcsi azért néha utazik is, illetve mostanában sokat. Most éppen Párizsból tart hazafelé, tiz napig nem volt itthon. Ilyen hosszú távollét ritka, de egy-két napot majd biztosan meg kell oldani valahogyan.

2009. november 8., vasárnap

Kézműves hétvége

Rosszul kezdődött a hétvége, én türelmetlen és kiabálós voltam, a lányok nyafogósak. Sürgősen tenni kellett valamit. A kiabálós-nyafogós beállitottság valahogy végig ott lebegett a háttérben, de megszeliditettük és ez nagy sikerélmény számomra. Kézműveskedtünk. Sokat. Régen is mindig megnyugtatott ez a tevékenység, de eddig a gyerekekkel inkább munkás dolog volt, mint élvezetes. Eddig. Mostantól azonban más. Ők élvezik, hogy alkothatnak és azt is, ha nézhetik, én hogyan tevékenykedem.
Sétálni akartunk a gyömrői tónál, makkot gyűjteni további műalkotásokhoz, de az esős idő keresztül húzta a számitásainkat.
Ime, a művek (nem komoly alkotások, de nekünk nagy örömet okoznak).
Kipróbáltuk a szalvétatechnikát, és az összefirkált irószertartó dobozainkat kidiszitettük. Tanulságos, hogy előbb alá kell festeni, akkor nem látszana, hogy francia sajtosdobozt rejtenek a mackók:














Filcből készitettünk hajpántot, fagyit és tűpárna-muffint:














És festettünk, de valamiért a blogszerkesztő program nem hajlandó állitva feltenni, pedig szép festmények. Szerintem a pöttyös hajú lány igazi műalkotás egy négyévestől, szabadkézzel:

2009. november 1., vasárnap

2009. október 27., kedd

Szemléltető ábra

Ime, a mindennapos szerepjáték rajzban megörökitve:














Ha esetleg nem látszana jól: hercegkisasszony gazdi sétáltatja a kuvaszát. PóZÁRon.

Telnek a napok

Telnek a napok és nem jut idő a bejegyzésekre. Forditok, lektorálok, csempét vásárolunk, és próbálok minél többet lenni a gyerekekkel is.
A csempevásárlás egy alapvetően döntésképtelen ember számára elég nagy tortúra, de elégedett vagyok az eddigi eredménnyel.
A munka élvezetes, bibliai kommentárokat forditok, amelyek sokszor tanulságosak és felidézik a közösségben átélt érzéseket. Sőt, sokat segitenek abban is, hogy átgondoljam, milyen embernek szeretném látni a lányokat. Helyükre kerülnek az értékek. Mert az igényesség a nevelésben sokfélét jelenthet, sok szép dologra lehet megtanitani őket. Mostanában többször eszembe jutott egy jelent, amely akkor csak rossz érzést keltett bennem, de most már értem, miért. Egy zenészházaspár hatéves kislánya első találkozáskor feddőn fordult Julcsi felé, mert mezeivirág-csokor volt a kezében. A virágok élőlények és nem szabad leszedni őket, mondta. Nekem akkor az jutott eszembe, hogy bizony szép gondolat, de ugyanolyan szép és ősi dolog, hogy a lányok virágot szednek és feldiszitik vele magukat. Én örülök, hogy Julcsi igy szereti a virágot, és mindennap kerül belőlük néhány a kis pálinkáspohárnyi vázácskába, szinesiti a világunkat. Tényleg szép gondolat, hogy ne bántsunk senkit, de valahogy hasonló érzésem van ezzel kapcsolatban, mint amikor valaki védi a kutyákat, de gonosz az emberekkel, esetleg épp a védelmezett kutyák miatt. Másrészt pedig oktatóan fordulni az emberekhez kevélység. Bár a világban való anyagi boldogulás szempontjából ez nem előny, én mégis azt szeretném, hogy a gyerekeim alázatosabban, elfogadóbban álljanak az emberekhez. Ez persze a felnőttkorban válik igazán komollyá, a gyerekek sokszor oktatják ki egymást, életkorukból adódóan. Nem is az emlitett kislány miatt van rossz érzésem, hanem az anyukája miatt, aki szerint ez igy rendben van és még büszke is a gyerekére emiatt, hogy ilyen "szép" érzéseket táplál magában.

Közben volt szép napos idő, esős, nyálkás itthonülős, palacsintasütős idő is. Egy szép, bár hideg őszi délután elmentünk Tetére kirándulni.














Pont olyanok voltunk, mint a számomra ideális család: apa, anya, gyerekek, kutya, kirándulás, erdő, szinek, fények, illatok, szaladgálás... Persze valahol nevetséges ez az idealizált kép, de mivel oly messze vagyunk tőle (főképp a kirándulástól), mégis jólesett. Persze itt "minden örömbe bogárka vész", a lányok fáradtak voltak, mert nem aludtak délután, igy nyafival végződött a séta. Muffin volt az egyetlen, aki maradéktalanul élvezte minden percét, de mi sem sokban maradtunk el mögötte.

2009. október 11., vasárnap

Nagypapival






Nagypapi csütörtökön érkezett és szombaton ment el, örültünk neki. A lányok játszottak vele sokat, én meg tudtam dolgozni.
Miután elment, Anna megjegyezte: Ha holnap is jön a nagypapi, játszhat az összes pónimmal és haza is viheti őket.
Hallod, nagypapi!

2009. október 6., kedd

2009. október 5., hétfő

2009. október 2., péntek

Ősi bölcsesség

Esti (éjjeli beszélgetés) egy aludni nem akaró négyévessel:
- Anya, az kellene, hogy minden hal nagy legyen, hogy ne kaphassák be egymást.
- Az jó lenne. Hol hallottál erről?
- Akkor te még nagyon pici voltál, az anyukád hasában voltál.

2009. szeptember 27., vasárnap

Miért nem sikerül?

Úgy érzem, két kis vadállat kezd kikupálódni családunk védőszárnyai alatt. Tündériek, okosak, ügyesek, mégis el vagyok keseredve. Nem tudom kezelni azokat a helyzeteket, amelyekben a elszabadul az őrjöngés.
Julcsi tegnap bottal fenyegette az ifi lány focicsapatot a pályán, csapkodott feléjük, jó játéknak gondolta, és hozzá bőszen és hangosan vicsorgott. Lemerevedek ettől a helyzettől és nem tudom, mi a jobb: ha beavatkozás nélkül figyelem, vagy ha erőteljesen beavatkozom, kiszedem a kezéből a botot és elrángatom onnan. Máshogy sajnos nem tudom leállítani, meg sem hallja, amit mondok. A fiatalok nyilván tudták kezelni a helyzetet nélkülem is, nem egy súlycsoport egy 12 kilós kislánnyal, tehát fizikai veszélyt nem jelentett. Végül mégis elrángattam, nem bírtam nézni ezt az őrjöngést. Lehet viccelődni, játékból sokmindent lehet csinálni, de ez bőven túl van azon, ami helyes. Már hogy szerintem. Ismerek olyan anyukákat, akiknek ez meg sem kottyan. Nekem tizedennyi is elég.
Anna makacs ellenállását sem tudom jól kezelni. Nem találom hozzá a szavakat. Csak kiabálva tudom megértetni vele, amit akarok. Sőt, egyre gyakrabban kap is egyet a fenekére, holott ettől mindig lelkifurdalásom lesz.
Most mit tegyek?
Beírassam őket egy leánynevelő intézetbe? Megtanulhatnának pukedlizni, például...

2009. szeptember 26., szombat

Anna, ha kimegyen a piacra

Szombaton kipróbáltuk, milyen Annával kettesben a piacon.
Hááááát, nagyon észnél kellett lennem, hogy ne veszitsem szem elől.
Érdekes, hogy mindent, amit csinál, mókásan csinálja, legyen az a leghétköznapibb cselekvés. Ma például csak sétált a piacon a kosárkájával, de szinte mindenki nevetett rajta. Nem csak megmosolyogták, mint egy aranyos gyereket, hanem szabályos nevetésre falkasztotta az embereket.

2009. szeptember 25., péntek

Julcsa, ha kimegyen a piacra

Szerdán terápiás célzattal Julcsival ketten mentünk piacra reggel, ovi előtt. Aznap van gyümölcsnap, úgyis kellett venni valamit.
A lelkivilágát meg helyre kellett tenni, az elmúlt hét vadulásai legalábbis erről árulkodtak.
Nagyon édes volt, fogta a kosarát, minden gyümölcsből kért bele egyet és minden árusnak elénekelte a Julcsa, ha kimegyen a piacra kezdetű dalocskát. Közben le nem vette róluk a szemét, ellenőrizte, figyelnek-e, tetszik-e. Nagy sikert aratott.

Igazságosság

Julcsi összefirkálta filctollal az egyik póniját és mindkét kezét, amúgy rendesen. Rászóltam, mire elkezdett pityeregni. Erre megint rászóltam (épp ovis ágyneműt varrtam nekik, nem voltam mérges, csak azt akartam, hogy gyorsan hagyjon dolgozni), ekkor aztán kitört belőle: Anya, velem miért nem vagy ilyenkor olyan kedves, mint Annával?
Na, ilyenkor mit lehet tenni? Végülis igaza van. Amikor Annára rászólok, egyből vérig sértődik, lebiggyed a szája és elkezd hüppögni, csak néz rám nagy, könnyes szemekkel és magába fojtja a sirást egy darabig, mielőtt kitör. Egyszerre rendkivül vicces és szivszoritó, ilyenkor tényleg megbánom, hogy rászóltam, annyira védtelennek tűnik. Nem tudom nem magamhoz ölelni. Pedig lehet, hogy csak az előadásmód különbözik a két gyereknél.
Egyszóval Julcsinak igaza volt, jól meg is ölelgettem. Tulajdonképpen örültem, hogy ilyen szépen ki tudta mondani: ez igazságtalan.
Ugyanakkor a hiszti, a nyafogás néha elhatalmasodik nálunk, jó lenne kordában tartani valahogy. Jajjj, nehéz ám!

2009. szeptember 19., szombat

Szerepjáték

Ime a hercegkirálykisasszony (sic!) és kuvasza:

































Sokféle szerepjáték fut nálunk, de ez a legrégibb és a leggyakrabban játszott. Kuvasz és gazdája. A gazdi mostanában hercegkisasszony korszakát éli. A fénykép napján épp ragaszkodtam a kényelmes ovis viselethez (ritkán veszem fel a harcot), ezért kénytelen-kelletlen felvette a nadrágot pólóval, de itthon magára öltött hozzá néhány ékszert, például ezüst bokaláncot a kék-zöld-piros zoknira. Fontos volt, hogy kilátszon a nadrág alól, ezért feltűrtük annak szárát. A hajba pedig elengedhetetlen az amerikai karácsonyfamasni, amit Flóráéknál kivánt és kapott meg. Nem könnyű a hercegkisasszonyok öltöztetése. A kuvaszoké egyelőre nem okoz gondot, ez még várat magára. Na, lesz majd nemulass, ha két hercegnő korú leányka lesz itthon!

Egyébként elképesztően elevenek mostanában. Időnként megirigylem az anyukákat, akiknek gyerekük/gyerekeik szépen nyugodtan sétál/sétálnak az utcán, türelmesen megvárja/megvárják, ha sorban áll a piacon... Nem értem, hogy csinálják, de szivesen veszek bármilyen jótanácsot. Azt azért még megjegyzem, hogy erre példákat inkább az egyes számban álló szerkezet esetében láttam. Ez persze nem mentség arra a ramazurira, amit ők ketten művelnek időnként. Kedvenc piaci árus nénink ezen mindig jót mulat, szerinte ők az igazán aranyos, belevaló gyerekek. Néha szivesen sétálgatnék békésen két kis álomszuszékkal.
Máskor pedig örülök, hogy ők ezt megtehetik, mert szabadok és féktelenek. Jó lehet nekik. Csak az a kérdés, mi van, ha a szabadságot és féktelenséget azért ilyen mértékben nem támogató (legfeljebb csendben irigylő) anyuka jutott nekik. Valahogy megoldjuk.

2009. szeptember 16., szerda

Ölelés

Valamelyik este Julcsi erősen megölelt, majd azt mondta: "Azért ölellek meg ilyen szomorúan, mert nagyon szeretlek".
Értettem én, de meglepett, ezért megkérdeztem: "És miért szomorúan?".
"Mert ha valakit nagyon szeretsz, azt szomorúan öleled meg."

2009. szeptember 11., péntek

Anna

Anna egyre nagyobb csibész. Folyamatosan mókázik (ha épp nem köti le a makacskodás, tiltakozás, ellenkezés), szinészkedik, elképesztő kifejezően villogtatja a szemeit.
Nagyon okos és nagyon makacs, előre félek a kamaszkortól, főleg ha az én igen hosszúra nyúlt kamaszkoromra gondolok.














Ja, és rendkivül szemtelen. Amikor bent vagyunk az oviban, visszabeszél az óvónéniknek és csúnyákat mond nekik, azt hiszi, mókás. Azt hiszem, Karcsira ütött abban, hogy minimális tekintélytisztelet sincs benne és az emberek közötti kommunikáció iratlan szabályait teljes mértékben figyelmen kivül helyezi. Mivel én sem az ellenkező pólust képviselem, bár nem ilyen élesen, ő azt hiheti, ez igy rendben van. És tényleg nagyon mókás sokszor, jókat nevetnek rajta az emberek, ennivaló huncut kölyök, de azért remélem, felnőttkorában az apukájánál jobban érzékeli majd a beszélgetőtársa igényeit, hangulatát.

Madárijesztő szépségverseny

Beneveztünk a vasárnapi szépségversenyre. Rám jellemző hezitálással, majd kapkodással készült el a mű, de végül kész lett, és ez a lényeg. Szerdán szerettük volna elkésziteni, de Julcsi fáradt és nyűgös volt délután, mivel a szülinapjára való tekintettel elmaradt a délutáni alvás, én egész nap tüsszögtem és az orromat fújtam az allergiától, Anna pedig remekül átveszi a hangulatunkat, ezért elmaradt az alkotó munka. Ma reggel, amikor bementünk az oviba, épp hoztak néhány figurát, gyönyörűek voltak, és Julcsi szomorkodott, hogy mi nem készitettünk. Na, több sem kellett nekem, előkészitettem, fél 12-kor elmentem Julcsiért és Annáért, majd együtt befejeztük. Ime:

Négyéves hercegnő

Négyévesünk hercegnő jelmezt kapott ajándékba. Méghozzá tőlünk. Fura, mert egy évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy na, ezt a csilivili ruhát, ezeket a csillogós műanyag ékszereket soha nem veszem meg a lányomnak. Farsangkor nagyon büszke voltam rá, hogy ő oroszlán akar lenni, és nem hercegnő, mint a legtöbb kislány.
De rájöttem, hogy ez más, mint amit számomra jelentenek ezek a dolgok. Nekem giccs, bóvli, értéktelen csillogás. Illetve már nem az, mert már értem, hogy Julcsinak mit jelent. És tudtam, hogy ez az, minek a legjobban örülne, hát ezt kapta. Örült is nagyon. Nagyon boldogan fogadta, zene nélkül táncra perdült, szinte hallani lehetett a zenét a háttérben. Öröm volt látni.







































Pár napja itt volt nagypapi, tőle tollast kapott és szép lovacskát, Annától pedig szárnyas lovat, mert erre vágyott.
Nagyon beleéli magát a hercegnő szerepbe, csakúgy, mint nemrég a szárnyas lóéba. Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy ő öltözködne, szépitkezne, de nem lehet, mert oviba kell menni, mert kimegyünk a kertbe és letépi róla a kutyus a ruhát, mert fürödni megyünk, mert vendégségbe megyünk. Rossz érzés, hogy sok vita és sirás is fakad ebből, mintha nem hagynám kibontakozni a szárnyait.

2009. szeptember 6., vasárnap

2009. augusztus 30., vasárnap

Anna és az ovi

Anna vegyes érzelmekkel néz az ovi elé. Néha büszkén újságolja, hogy ő már óvodás, máskor pedig közli, hogy ő inkább itthon maradna velem. Örülök, hogy várja, ugyanakkor kicsit félek, hogy ugyanaz lesz, mint a bölcsiben, ahol nagyon rosszul érezte magát, ráadásul tőle szokatlan módon ezt csendben tette, magában szenvedett. (Ja, és olyan, mint én: még a legrosszabb helyzetben is képes saját magán nevetni: azon viccelődött, hogy ő inkább bölcsibe menne, és ezt fél napont kitartóan ismételgette, holott már a bölcsi előtt elhaladva is mufurc lesz.) Ma már mondta, hogy ő nem fog játszani az oviban. Azért reménykedem, hogy Marika néni képes lesz szóra és játékra birni, 29 másik gyerek mellett.
Amig tartott a bölcsi, Anna szinte folyamatosan köhögött, jó időben is, minden második hetet itthon töltötte. Aztán június elejétől augusztus végéig egy köhintés sem hallatszott itthon, kivéve persze az én allergiás krahácsolásomat. Tegnap éjjel és ma napközben pedig Anna köhécselt. Rossz volt hallani, azonnal arra gondoltam, hogy közeleg a közösségi lét és ő igy tiltakozik.
Egyébként egyelőre nem tudjuk, mehet-e egyáltalán oviba, vagy csak januártól. Ez a bizonytalanság nem könnyitimeg a felkészülést.

Angol

Amikor Orsi vigyázott a lányokra, megkérdezte, tudom-e, milyen jó nyelvérzéke van Julcsinak. Énekelt neki egy angol dalocskát és csak annyit mondott magyarul, hogy öt kiskacsáról szól és az anyukájukról. Amikor vége volt az éneknek, Julcsi megkérdezte: És az apukájuk miért jött meg? És tényleg arról szólt a dal, hogy a végén megjött az apuka és rendet tett a kiskacsák között.
Azóta Anna is lelkesen fújja azt az egy sort, amit megjegyeztek belőle.

Esti beszélgetés Julcsival

- Tudod, anya, én nem olyan vagyok, mint a felnőttek.
- Milyenek a felnőttek?
- Szépen alszanak. De a kislányok nem, ők mindig beszélgetni szeretnének.

És tényleg, mostanában sokszor megvárja, hogy Anna elaludjon és akkor mesélni kell neki. Tegnapelőtt a tengerről, ma a nagypapiról. Holnap anyukámról fogok majd mesélni, megigértette velem.

Ma ilyesmiről is szó volt:
- Tudod anya, én már voltam felnőtt.
- Tényleg?
- Igen, anya voltam és három kisgyerekem született.
- És ez mikor volt?
- Te még akkor nagyon pici voltál.