2009. április 12., vasárnap

Húsvéti vendégeskedés

Tegnap nálunk aludtak Tóth Pistáék, jókat beszélgettünk, ettünk, ültettek nekünk újabb szederbokrokat a kipusztultak helyett, megmetszették a fáinkat (illetve szinte eltüntették őket, állitólag igy kell:)), viccelődtek a gyerekekkel, és hoztak nekik egy szuper ajándékot, amit azonnal kipróbáltunk. Ime az eredmény:










































Ma pedig nagypapi érkezett hozzánk, kissé meglepő hirekkel, de ezt majd kiheverjük, ezzel együtt örülünk neki, a lányok lógnak rajta, követelik, hogy olvasson mesét, végtelen számút, edzik az idegeit és próbára teszik a hallását, de szerencsére hihetetlen hangerővel tudják követelni, ha valamit akarnak, igy nem maradnak megértetlenül.
Holnap locsolkodás, sütöttem édeset és sósat, ismeretlen okokból az édes is sós lett, amellett, hogy csokis és túrós, igy hát kénytelen leszek kidobni. Rejtély, mert nem tettem bele sót.

1 megjegyzés:

Kriszta írta...

Nem lehet a sütőpor? nekem múltkor az volt darabos, és helyenként sós lett tőle a kókuszos sütim. nagyon jó a kézzel festős!