2009. május 31., vasárnap

Reggeli beszélgetés

Julcsi szaladt be hozzám: Anya, nézd mit csinál velem Anna!
Bementem hozzájuk, Julcsi felmászott a fotelra, majd hátul félig lecsúszott, a fejét odanyújtotta a fotelban ácsorgó Annához, aki kedvesen simogatta.
Julcsi: Látod, anya, Anna simogat.
Anna: Igen, simogatom a Julcsit.
Julcsi: Anna, most már mindig simogatni fogsz, nem versz?
Anna: Igen.
Julcsi: Köszi.

Hány óra van most?

Apa, hány óra van?
Fél kilenc lesz tiz perc múlva.
De most hány óra van!
Fél kilenc lesz tiz perc múlva.
Apaaaaaa, de MOST hány óra van?
Nyolc óra húsz perc.
Jó.

2009. május 29., péntek

Fotómodell

























Esküvő















Szombaton Petra és Péter esküvője igazi gyerekbarát rendezvény volt, épp nekünk való. Nem törekedtek arra, hogy mindenkit túlszárnyaljanak, az övék legyen a legfényesebb lakodalom a környéken, hogy reggelig mulassunk, hanem szép, családias, kedves hangulatot varázsoltak. Nekem nagyon tetszett. És sok-sok kedves régi ismerős, barát tűnt fel a meghivottak között.
Julcsi koszorúslánynak készült, ő maga kérte már hónapokkal ezelőtt. Azóta is minden héten emlegette, és örömkiáltásokkal nyugtázta, hogy bizony bizony, ő koszorúslány lesz. Kapott is gyönyörű ruhát, szép frizurát alkottam neki..., ám az utolsó pillanatban, amikor kint kellett volna maradnia a templom előtt a többi koszorúslánnyal, meggondolta magát. Nem erőszakoskodtam, ha nem, hát nem. Itthon aztán másnap közölte: Én nem is akartam koszorúslány lenni, csak ti öltöztettetek be. Hmmmmm.
Ime, a tündérlányok épp egy vakondtúrásból akarják kivarázsolni a lakóját:














Egy kis romantika:














Másnap kirándultunk. Igen, igen, Karcsi is. Annak ellenére, hogy ő a kirándulást úgy képzeli, hogy kikocsizunk a domboldalra sörözni, egészen jól érezte magát.

Képek az erdélyi útról






2009. május 28., csütörtök

Éljen, a blog ismét olvasható

Nem is tudtam, hogy ennyire szeretem a blogomat: eltűnt és nagyon-nagyon bántott, hogy esetleg nem láthatom viszont, eltűnnek két év bejegyzései, ebből öt hónap nyomtalanul, mert a többit legalább elmentettem word formátumban.
Magyar nyelven nem találtam segitséget, ezért egy olasz nyelvű fórumra irtam, és a google munkatársa visszaállitotta az eltűnt blogomat, elnézést kért, mert a rendszerük tévesen spam-nek nyilvánitotta.
Mindenesetre tanulságos dolog, hogy valaki fentről csak úgy törölheti az egyik pillanatról a másikra. "Számon tarthatják, mit telefonoztam" - ráadásul olyanok, akik nem is értik a nyelvemet. Ezentúl sűrűbben mentem el magamnak.

2009. május 22., péntek

Erdélyi kirándulás

Egy hétig Erdélyben voltunk, Karcsi három koncertet adott, mi pedig követtük. Velünk jöttek a barátaink is, Mariann, Tibi és István. Jártunk Nagybányán, Csikszeredán és Székelyudvarhelyen. Nagybányán egy családnál vendégeskedtünk, Csikszeredán Imrééké lakásában húztuk meg magunkat, Székelyudvarhelyen pedig a szervező liceum vendégházában. Nagyon kedvesen fogadtak mindenütt.
A lányok néha nagyon élvezték az utat, néha pedig nagyon nehezen viselték. Nagybánya volt a legjobb, ott családias hangulatban telt az idő, kirándultunk, jókat játszottunk a Teleki ház kertjében. Később egyre fáradtabbak lettek a lányok, ennek megfelelően egyre nyűgösebbek. A csikszeredai koncert estéjén viszont olyan türelemmel viselték, hogy egy sörözőben beszélgetünk a szervezőkkel, és a hozzánk csatlakozó Bogányi Gergővel, Jáki Teodóz atyával, a ő csiksomlyói vendéglátóikkal, hogy minden nyüglődést ellensúlyoztak ezzel.
Erdély magával ragadó, bizonyára visszamegyünk még jónéhányszor.
Képek később, most nem találom a kábelt.

2009. május 9., szombat

Vendégségben Zsuzsánál és Márknál

Ma Zsuzsánál vendégeskedtünk, aki régi barát még a Sant'Egidio közösségben eltöltött hosszú évekből.
Nagyon jól éreztük magunkat, ezúton is köszönjük!
Ettünk palacsintát (főleg én), aztán villamosoztunk, játszótereztünk, buszoztunk, fagyiztunk, vacsiztunk, táncoltunk... Márknak tetszettek a lányok, és viszont.
Nagy élmény volt nekik a budapesti közlekedés. Fura, hogy egy csomó gyereknek természetes, mindennapi dolog, nekünk meg kaland:)
Sajnos a jobb képek homályosak lettek:(




























A mi Irma nénink

Nem tudom, irtam-e már, hogyan is lett nekünk Irma nénink.
Volt egy Marika nénink, akit nagyon szerettünk, de egy idő után betegsége miatt sajnos nem vállalta a feladatot.
Sokáig ábrándoztam arról, milyen jó is lenne nekünk egy pótnagymama-bébiszitter. Elképzeltem, hogy legyen kedves, szeresse a gyerekeimet, tanitson meg nekik sok mindent, amit a nagymamák szoktak, meséljen, énekeljen nekik, legyen energikus. Nem hirdettem, nem jártam nagyon utána, csak ábrándoztam.
És akkor egyszer csak becsengetett Irma néni, biciklivel érkezett és mondta, hogy ő lenne az, aki vigyázna a gyerekeimre, szeretné őket... Mint a mesében.
Azóta is örülünk neki, Julcsi sokat emlegeti itthon is, Anna is nagyon szeret nála lenni. Hetente-kéthetente egyszer ott alszanak, és néha délután vannak nála, de ez utóbbi mostanában ritkább, hiszen oviba-bölcsibe járnak.


















2009. május 7., csütörtök

Monor

Anna születése előtt egy hónappal költöztünk ide. Először nagyon nem szerettem, jellegtelen kisvárosnak láttam, és hiába kerestem babás programokat, szinte semmit nem találtam, illetve csupán egy felejthető zenebölcsit, ahová jobb hiján eljártunk.
Aztán Karcsi barátaival jóba lettünk és egyre otthonosabb lett a város. Krisztáékkal nem csak a barátság, de az egyetemi, budapesti baráti köri hangulat is ideköltözött egy kicsit. Már majdnem megszerettem a várost, de inkább azt mondhatnám, hogy nem lehetetlen itt élni.
Most Karcsi nélkül kicsit megint másként látom. Amikor tavaly elmentünk a majálisra, rengeteg ember vett körül, sokan beszélgettek velünk, meghivtak ebédre, nagyon jó hangulatban telt a nap. Idén hármasban voltunk a lányokkal, szinte senkivel nem beszélgettünk, vettünk egy nyalókát és kissé csalódottan hazaballagtunk. Igazi kisváros. Nem lenézően irom, hiszen én is kisvárosból származom, de ott a belső körökhöz tartoztam. Itt bevándorló maradok, a felesége valakinek, aki helyi, akit szeretnek és tisztelnek is. És még ez sem baj, csak tény.
A lányoknak mindenesetre jó itt, azt hiszem. Gyereknek lenni kertes házban a legjobb. Ma is megnéztünk, hogyan cseperedik a paradicsom, az eper, a málna. Nem mintha nagy veteményünk lenne, de ez a néhány dolog megterem, egyrészt a gyerekek miatt, másrészt mert engem érdekel a kertészkedés. Abszolút analfabétaként állok hozzá, panelben nőttem fel, de majd kialakul. Mindig csak annyit csinálok, amennyit élvezek. Ez jelenleg pár paradicsompalánta, eper, rukola, mángold, cikória, és a még ki nem bújt édeskömény, póréhagyma. A szomszéd bácsi e nevek hallatán csak fintorgott egyet:)

2009. május 4., hétfő

Vendégségről vendégsére

Sűrű hétvége áll mögöttünk, volt majális, Nóri ballagása, utána nagy ebéd Mariannéknál, majd két vendégeskedés kisgyerekes családoknál. Mintha két-két különböző gyerekkel mentem volna a két helyre.
Szombaton Orsiéknál a lányok nyűgösek voltak, lógtak rajtam, nem hagytak minket két szót váltani egymással. Eléggé lefárasztottak, el is bizonytalanodtam a másnapi utazásunkat illetően. Furcsálltam is, mert Eszterkével jól el szoktak játszadozni, most ráaádásul még egy kis kölyökkutya is beköltözött hozzájuk, kedves, barátságos, de a lányok inkább menekültek előle, holott Julcsi kifejezetten kutyabarát (kivéve, amikor Artúr rá akar ugrani).
Másnap két tündérrel mentem Orsiékhoz. Ja igen, ő is Orsi, de ez az Orsi nem az az Orsi, közös bennük, hogy a barátnőim. Neki egy Anna korú aranyos kisfia van, Misike, akivel az én Annám úgy eljátszott, hogy csak lestem. Pedig ő nem arról hires, hogy barátkozna más gyerekekkel. Julcsi is jókat viháncolt, mindketten vidámak és kedvesek voltak.









































Mostanában szeretik látványosan átölelni egymást más gyerekek előtt. Nagyon helyesek, de kicsit furcsa érzéssel veszem tudomásul, hogy ezzel kinyilvánitják ugyan összetartozásukat, de egyben a harmadik gyerek kizárását is ebből az egységből. Jó érzés, hogy ennyire érzik ezt az egységet, ugyanakkor rosszul is esik a másik gyerek miatt. Persze ez nem tart soká, ők nem is veszik olyan komolyan, mint én, aki aztán jól elgondolkodom az emberi kapcsolatokon.
És nagyon-nagyon örülök, hogy az ő életükben megvalósul az, ami nekem mindig fájdalmasan hiányzott: van testvérük. Ezért még azon is elgondolkozom, milyen jó lenne, ha lenne még egy testvér. Csak ne kellene kihordani, három hónapig émelyegni, hányni, őszi légyként dülöngélni, aztán újabb három hónapig vakarózni az ekcémától. Meg aztán a szülés fájdalmának emlékét sem nyomta el bennem a születésük felett érzett öröm, pedig az aztán tényleg hatalmas volt.

2009. május 2., szombat

Apa ismét távol

Karcsi két hétre magára hagyta a lánysereget, úgyhogy nagyon össze kell kapnom magam. Igyekszem, ma ballagásra megyünk, aztán Orsiékhoz kutyázni. Holnap is Orsiékhoz, de nem ugyanoda, bár szintén Pestre. Szeretek néha egyedül lenni itthon, de azért két hét kicsit sok idő.
Karcsi sikeresen átrepülte a földet és Taiwanon landolt. Kicsit izgultam, de szerencsésen megérkezett és már skype-on is beszéltünk, Anna még puszikat is nyomott a képernyőre. Julcsi türelmetlenül megjegyezte: Apa, gyere már haza. Persze neki már egy napja hiányzott, apa meg éppen örült, hogy végre megérkezett.