2009. május 4., hétfő

Vendégségről vendégsére

Sűrű hétvége áll mögöttünk, volt majális, Nóri ballagása, utána nagy ebéd Mariannéknál, majd két vendégeskedés kisgyerekes családoknál. Mintha két-két különböző gyerekkel mentem volna a két helyre.
Szombaton Orsiéknál a lányok nyűgösek voltak, lógtak rajtam, nem hagytak minket két szót váltani egymással. Eléggé lefárasztottak, el is bizonytalanodtam a másnapi utazásunkat illetően. Furcsálltam is, mert Eszterkével jól el szoktak játszadozni, most ráaádásul még egy kis kölyökkutya is beköltözött hozzájuk, kedves, barátságos, de a lányok inkább menekültek előle, holott Julcsi kifejezetten kutyabarát (kivéve, amikor Artúr rá akar ugrani).
Másnap két tündérrel mentem Orsiékhoz. Ja igen, ő is Orsi, de ez az Orsi nem az az Orsi, közös bennük, hogy a barátnőim. Neki egy Anna korú aranyos kisfia van, Misike, akivel az én Annám úgy eljátszott, hogy csak lestem. Pedig ő nem arról hires, hogy barátkozna más gyerekekkel. Julcsi is jókat viháncolt, mindketten vidámak és kedvesek voltak.









































Mostanában szeretik látványosan átölelni egymást más gyerekek előtt. Nagyon helyesek, de kicsit furcsa érzéssel veszem tudomásul, hogy ezzel kinyilvánitják ugyan összetartozásukat, de egyben a harmadik gyerek kizárását is ebből az egységből. Jó érzés, hogy ennyire érzik ezt az egységet, ugyanakkor rosszul is esik a másik gyerek miatt. Persze ez nem tart soká, ők nem is veszik olyan komolyan, mint én, aki aztán jól elgondolkodom az emberi kapcsolatokon.
És nagyon-nagyon örülök, hogy az ő életükben megvalósul az, ami nekem mindig fájdalmasan hiányzott: van testvérük. Ezért még azon is elgondolkozom, milyen jó lenne, ha lenne még egy testvér. Csak ne kellene kihordani, három hónapig émelyegni, hányni, őszi légyként dülöngélni, aztán újabb három hónapig vakarózni az ekcémától. Meg aztán a szülés fájdalmának emlékét sem nyomta el bennem a születésük felett érzett öröm, pedig az aztán tényleg hatalmas volt.

Nincsenek megjegyzések: