2009. augusztus 19., szerda

Végre vásárolunk

Két hónapja ma lesz az első alkalom, hogy Karcsival el tudunk menni itthonról, van kire hagyni a lányokat. Orsi vigyáz majd rájuk, aki kedves, fiatal óvónő és régebben többször volt már velük. Julcsi már nagyon várja, hogy énekeljenek.
Jó volt az összezártság, a lányok élvezték, és én sem éreztem terhesnek, csak néha. Azért jobb lett volna néha-néha elszabadulni, már csak az épülő ház miatt is, hiszen még nem volt alkalmunk kiválasztani a szanitereket, járólapot, csempét, parkettát, áááááá, semmit. A cserépkályháról nem is beszélve, arra már kész terv kellene, de még ötlet sincs.
Nem szeretném, ha mindig más vigyázna a lányokra, ezért nem is hivtam senkit, amikor Irma néni megfeledkezett rólunk, Orsi meg eltörte a lábát.
Sokszor gondolok arra, hogy a lányoknak ez az első tapasztalatuk arról, hogy valaki szereti őket és aztán megfeledkezik róluk. Kicsik még, nem mondják, ám azt hiszem, annál mélyebbre raktározzák el és alapvető szerepe van abban, hogy később mekkora bizalommal fordulnak mások felé. Nagy felelősség a gyerekekkel való foglalkozás, most látom csak igazán. Nem szabad olyan dolgokat igérgetni, amiket nem tudunk megtartani.

1 megjegyzés:

Freemam írta...

Úgy sajnálom ami történt Irma nénivel!
De remélem, hogy az új és kedves és megértő pesztrátok beválik!
Muffin valami tüneményesen szépséges kiskutya!
Cicákkal mi a helyzet? :)