2009. szeptember 27., vasárnap

Miért nem sikerül?

Úgy érzem, két kis vadállat kezd kikupálódni családunk védőszárnyai alatt. Tündériek, okosak, ügyesek, mégis el vagyok keseredve. Nem tudom kezelni azokat a helyzeteket, amelyekben a elszabadul az őrjöngés.
Julcsi tegnap bottal fenyegette az ifi lány focicsapatot a pályán, csapkodott feléjük, jó játéknak gondolta, és hozzá bőszen és hangosan vicsorgott. Lemerevedek ettől a helyzettől és nem tudom, mi a jobb: ha beavatkozás nélkül figyelem, vagy ha erőteljesen beavatkozom, kiszedem a kezéből a botot és elrángatom onnan. Máshogy sajnos nem tudom leállítani, meg sem hallja, amit mondok. A fiatalok nyilván tudták kezelni a helyzetet nélkülem is, nem egy súlycsoport egy 12 kilós kislánnyal, tehát fizikai veszélyt nem jelentett. Végül mégis elrángattam, nem bírtam nézni ezt az őrjöngést. Lehet viccelődni, játékból sokmindent lehet csinálni, de ez bőven túl van azon, ami helyes. Már hogy szerintem. Ismerek olyan anyukákat, akiknek ez meg sem kottyan. Nekem tizedennyi is elég.
Anna makacs ellenállását sem tudom jól kezelni. Nem találom hozzá a szavakat. Csak kiabálva tudom megértetni vele, amit akarok. Sőt, egyre gyakrabban kap is egyet a fenekére, holott ettől mindig lelkifurdalásom lesz.
Most mit tegyek?
Beírassam őket egy leánynevelő intézetbe? Megtanulhatnának pukedlizni, például...

3 megjegyzés:

Kriszta írta...

Úgy látszik, ilyen tépelődős időszakban vagyunk :)
Nem udvariassági formulaként írtam a múltkor a kommentedre, hogy kedves, vicces, okos, szeretnivaló lányaid vannak. Akik persze tényleg keményen próbálgatják a határaikat. Talán segít, ha elmesélem: Mostanában újraolvastam a testvéres könyvet, mert attól tartok, olyan szerepekbe kényszerítem a gyerekeimet (vagy hagyom, hogy belesodródjanak), amit nem szeretnék. Azon vagyok most, hogy a személyiségük más aspektusait hangsúlyozzam (pl. szeretném, ha Flórának jobban menne az érdekérvényesítés, ne érezze azt, hogy ő a nagy, felelősségteljes nővér, miközben Marci az "ennivaló csibész", aki minden csíntevést jóvá tehet egy huncut mosollyal). Szóval arra próbálok koncentrálni, hogy milyen embernek szeretném őket látni felnőttként, és nem arra, hogy most milyenek. Még nem tudom, hogy lesz-e eredménye, de majd elmesélem.

Freemam írta...

Zsuzsi!
Én is ezt tettem volna...... Tudod miért? Mert még ha nem is fenyegetés a nagyobb lányoknak, mégis a fizikai "terror" felé hajlik a dolog, amit én (hangsúlyozom ÉN) azonnal és csírájában elnyomok! Mert nem tűröm, hogy valakit fenyegessen, megüssön, zaklasson, még unalomból sem! Persze bizton tudom, hogy nem mindig nekem van igazam, én egészen egyszerűen nem tudom rávenni magam a "majd maguk közt elintézik" formára.
Legalábbis ebben a konkrét esetben biztosan azonnal közbeavatkoztam volna kibontakozás ide vagy oda!
A lányaid remekbe szabottak. Szerintem a kamaszkorig elharcoltok majd egymással, utána tutira minden rendben lesz! :):):):):):):):) (Julcsinak ezzel az erős fellépésével iszonyatosan könnyű dolga lesz majd minden beilleszkedésnél. Anna pedig nehezen fog felnőni. Olyan igazi két ellentét a két lány)

Zsuzsa írta...

Köszönöm, hogy reagáltatok, jólesett!
Igen, azt hiszem, én is újra fogom olvasni a könyveket. Hátha...
Mona, én éppen fordítva látom a lányokat, és amit leírsz, az inkább ellenreakció. Anna mindig a központba állítja magát, Julcsi pedig küzd, hogy ő is kellő figyelmet kapjon. Én meg kompenzálok, hol sikeresen, hol kevésbé.
Érdekes, mert itthon nagyon jók, gyönyörűen játszanak egymással és nagyon igénylik is ezt a kettesben való játékot. Néha mintha zavarná is őket, ha mások is vannak a képben. Ez egy ilyen korszak lehet, mivel mi kifejezetten társaságkedvelőek vagyunk, nem hiszem, hogy ilyen kis maguknak valók lesznek később.