2009. október 27., kedd

Szemléltető ábra

Ime, a mindennapos szerepjáték rajzban megörökitve:














Ha esetleg nem látszana jól: hercegkisasszony gazdi sétáltatja a kuvaszát. PóZÁRon.

Telnek a napok

Telnek a napok és nem jut idő a bejegyzésekre. Forditok, lektorálok, csempét vásárolunk, és próbálok minél többet lenni a gyerekekkel is.
A csempevásárlás egy alapvetően döntésképtelen ember számára elég nagy tortúra, de elégedett vagyok az eddigi eredménnyel.
A munka élvezetes, bibliai kommentárokat forditok, amelyek sokszor tanulságosak és felidézik a közösségben átélt érzéseket. Sőt, sokat segitenek abban is, hogy átgondoljam, milyen embernek szeretném látni a lányokat. Helyükre kerülnek az értékek. Mert az igényesség a nevelésben sokfélét jelenthet, sok szép dologra lehet megtanitani őket. Mostanában többször eszembe jutott egy jelent, amely akkor csak rossz érzést keltett bennem, de most már értem, miért. Egy zenészházaspár hatéves kislánya első találkozáskor feddőn fordult Julcsi felé, mert mezeivirág-csokor volt a kezében. A virágok élőlények és nem szabad leszedni őket, mondta. Nekem akkor az jutott eszembe, hogy bizony szép gondolat, de ugyanolyan szép és ősi dolog, hogy a lányok virágot szednek és feldiszitik vele magukat. Én örülök, hogy Julcsi igy szereti a virágot, és mindennap kerül belőlük néhány a kis pálinkáspohárnyi vázácskába, szinesiti a világunkat. Tényleg szép gondolat, hogy ne bántsunk senkit, de valahogy hasonló érzésem van ezzel kapcsolatban, mint amikor valaki védi a kutyákat, de gonosz az emberekkel, esetleg épp a védelmezett kutyák miatt. Másrészt pedig oktatóan fordulni az emberekhez kevélység. Bár a világban való anyagi boldogulás szempontjából ez nem előny, én mégis azt szeretném, hogy a gyerekeim alázatosabban, elfogadóbban álljanak az emberekhez. Ez persze a felnőttkorban válik igazán komollyá, a gyerekek sokszor oktatják ki egymást, életkorukból adódóan. Nem is az emlitett kislány miatt van rossz érzésem, hanem az anyukája miatt, aki szerint ez igy rendben van és még büszke is a gyerekére emiatt, hogy ilyen "szép" érzéseket táplál magában.

Közben volt szép napos idő, esős, nyálkás itthonülős, palacsintasütős idő is. Egy szép, bár hideg őszi délután elmentünk Tetére kirándulni.














Pont olyanok voltunk, mint a számomra ideális család: apa, anya, gyerekek, kutya, kirándulás, erdő, szinek, fények, illatok, szaladgálás... Persze valahol nevetséges ez az idealizált kép, de mivel oly messze vagyunk tőle (főképp a kirándulástól), mégis jólesett. Persze itt "minden örömbe bogárka vész", a lányok fáradtak voltak, mert nem aludtak délután, igy nyafival végződött a séta. Muffin volt az egyetlen, aki maradéktalanul élvezte minden percét, de mi sem sokban maradtunk el mögötte.

2009. október 11., vasárnap

Nagypapival






Nagypapi csütörtökön érkezett és szombaton ment el, örültünk neki. A lányok játszottak vele sokat, én meg tudtam dolgozni.
Miután elment, Anna megjegyezte: Ha holnap is jön a nagypapi, játszhat az összes pónimmal és haza is viheti őket.
Hallod, nagypapi!

2009. október 6., kedd

2009. október 5., hétfő

2009. október 2., péntek

Ősi bölcsesség

Esti (éjjeli beszélgetés) egy aludni nem akaró négyévessel:
- Anya, az kellene, hogy minden hal nagy legyen, hogy ne kaphassák be egymást.
- Az jó lenne. Hol hallottál erről?
- Akkor te még nagyon pici voltál, az anyukád hasában voltál.