2009. november 26., csütörtök

Ki hogy látja magát

Julcsi önarcképe:












Külön figyelmet érdemel a szája és a körme:)

Anna leginkább kutyának, kuvasznak nevezi magát, egész nap négykézláb járkál és ugat. Csak a rossz kutya megszólitás ellen tiltakozik élénken, ő jó kutya.

2009. november 25., szerda

Újabb virusok

Pénteken ledöntött az infuenza. Nem csodálkoztam, amióta az eszemet tudom, mindig áldozatul esem, évente többször is. Igazából csak kiváncsiságból szeretném tudni, vajon a rettegett virus dúl-e bennem, illetve most már bennünk.
Egyébként is rossz három napra ágynak esni, tehetetlenül, de két gyerek mellett elég nagy kihivás. Megoldottuk, most már ők a betegek, én kezdem visszanyerni az erőmet és egyre több kivánságukat teljesitem. Mivel is telik a nap: teát készitek, megisszák, vitaminokat adok, enni adok, kábé húszpercenként inni adok, mesélek, dévédéket kapcsolgatok, infralámápázom őket, lázat mérek, és leginkább főzök és főzök. Annyira jó lenne egy óra szabadidő! Miért van ebben a házban mindig valami teendő? És emellett ekkora kupi?
Azt hiszem, a lányok szeretnek betegek lenni: itthon vannak, jól érzik magukat, minden kivánságuk teljesül, néha belázasodnak, akkor nyűgösek, de amint elmúlik, újult erővel huncutkodnak. Vajon vannak anyukák, akik képesek ágyba fektetni a beteg három-négyéves csemetéiket?
Karcsi rejtélyes módon megúszta, gyorsan el is repült Párizsba, jó messze a hazai virustenyészettől. Azért rejtélyes, mert még a nálunk dolgozó barát-mesterember is elkapta.

2009. november 21., szombat

2009. november 18., szerda

Virusok

Vasárnap este kitört rajtam egy virus, aztán éjjel Julcsin is, szegénykém hányásra ébredt. Szerencsére neki azóta nincs baja, kicsit talán bágyadtabb volt két napig. Én nehezebben viseltem, de nem tartott soká. A másik két Mocsári megúszta, szerencsére ők a családnak az a fele, amelyik még a másik felénél is rosszabbul tűri a betegséget.
Az influenza elleni oltást nem kértük, de mindennap elbizonytalandom, hiszen alapvetően rettegek a betegségektől. Remélem, könnyen megússzuk. Azt nem remélem, hogy nem kapjuk el, sajnos olyan még nem volt, hogy ne kaptuk volna el az uralkodó influenza-szerű járványokat.
Ráadásul utazunk: előbb Karcsi Párizsba, aztán én Rómába. Eddig még a szomszéd városig sem utaztam el a lányoktól négy napra, úgyhogy kicsit izgulok. Vizválasztó ez, úgy érzem, hiszen előbb-utóbb rá kell találnom arra az önmagamra, aki a család része, fenntartója, ugyanakkor önálló,a világ iránt nyitott lény is. Egyelőre csak óvatosan nyitogatom a kapukat.

Kirándulás






















































































Nagypapival és Krisztáékkal kirándulni mentünk a gyömrői tóhoz, illetve annak maradékához. Ahol nyáron lubickoltunk, ott most szaladgálhattunk és kicsi kagylókat gyűjtögethettünk (ebben némi akadálynak bizonyult - naná, hogy csak az ötévesnél idősebbek számára - a penetráns szaguk).
Szedtünk sok makkot, mert láttam egy honlapon, hogy szines gyapjúkabátban milyen szépek. Sajnos arra még nem jöttem rá, hogyan szabhatnám rájuk a kabátot, mert a ragasztó nem fog rajtuk. Szappanos vizzel kicsit sikeresebb volt az akció, de nem tökéletes. Anna pedig egy mozdulattal leszedi a nagy gonddal rájuk illesztett kalapot.
Élveztük a sétát, még a nyüglődésekkel együtt is. Anna a szabadban általában tiz perc után haza akar menni, ez most sem volt másképp, de néha ő is kedvet kapott a bolondozáshoz, babakocsi-tologatáshoz, mászáshoz, diótöréshez.

2009. november 9., hétfő

Dilemma

Kezdek rájönni, milyen idilli helyzetben vagyok: itthon a gyerekekkel, néha dolgozom egy kicsit (mostanában sokat), amikor ők oviban vannak. Hamarosan lejár az erre kiszabott idő és munkába kell állnom.
Azt gondoltam, megoldom helyben, félállással, vállalkozással, de sajnos nem jöttek be a számitásaim. Magyarországon ugyanis, ha csak félállásom van, ugyanúgy teljes járulékot kell fizetnem a vállalkozásom után. Mivel eszembe sem jutott, hogy ez lehetséges, nem is néztem utána. Hiba volt. Mellékesen félállásom sincs.
A munkahelyemen már bejelentettem, hogy nem megyek vissza (nem hivatalosan), megszervezték az életet nélkülem, ami gondolom, egyszerűbb is, hiszen évek óta nem vagyok. Most viszont kénytelenek leszünk valamiféle egyezségre jutni, hogyan is mehetnék vissza dolgozni. Ráadásul úgy, hogy napi 3-4 óra az utazás. Elég ijesztő, de arra gondolok, sokan csinálják igy, túl lehet élni, ráadásul Karcsi itthon dolgozik, igy a lányoknak sem kell napi 12 órát oviban tölteniük.
Húúúú, izgulok. Egyrészt a munkahely reakciója, másrészt a rám váró feladat miatt.
A barátnőim szerint ez igy van rendjén, a gyerekeknek is önállóságot kell tanulniuk. Hát, nem tudom, én inkább úgy érzem, elsősorban az anya jelenlétére van szükségük, és akkor elég biztonságérzetük lesz majd ahhoz, hogy önállóan, félelmek nélkül lépjenek a világba. De nekik is igazuk van, dolgozni kell, különösen a mai világban nem szabad könnyedén lemondani egy jó állásról a kényelem miatt.

Ja, és Karcsi azért néha utazik is, illetve mostanában sokat. Most éppen Párizsból tart hazafelé, tiz napig nem volt itthon. Ilyen hosszú távollét ritka, de egy-két napot majd biztosan meg kell oldani valahogyan.

2009. november 8., vasárnap

Kézműves hétvége

Rosszul kezdődött a hétvége, én türelmetlen és kiabálós voltam, a lányok nyafogósak. Sürgősen tenni kellett valamit. A kiabálós-nyafogós beállitottság valahogy végig ott lebegett a háttérben, de megszeliditettük és ez nagy sikerélmény számomra. Kézműveskedtünk. Sokat. Régen is mindig megnyugtatott ez a tevékenység, de eddig a gyerekekkel inkább munkás dolog volt, mint élvezetes. Eddig. Mostantól azonban más. Ők élvezik, hogy alkothatnak és azt is, ha nézhetik, én hogyan tevékenykedem.
Sétálni akartunk a gyömrői tónál, makkot gyűjteni további műalkotásokhoz, de az esős idő keresztül húzta a számitásainkat.
Ime, a művek (nem komoly alkotások, de nekünk nagy örömet okoznak).
Kipróbáltuk a szalvétatechnikát, és az összefirkált irószertartó dobozainkat kidiszitettük. Tanulságos, hogy előbb alá kell festeni, akkor nem látszana, hogy francia sajtosdobozt rejtenek a mackók:














Filcből készitettünk hajpántot, fagyit és tűpárna-muffint:














És festettünk, de valamiért a blogszerkesztő program nem hajlandó állitva feltenni, pedig szép festmények. Szerintem a pöttyös hajú lány igazi műalkotás egy négyévestől, szabadkézzel:

2009. november 1., vasárnap