2010. január 31., vasárnap

Csodálatos ez a tél


Kutyás rajz

Kutyanéni énekelni tanitja a kiskutyákat:

A hideg kutya eltűnése

Tegnap este nem találtuk hideg kutyát, aki Julcsi társa, testi-lelki jóbarátja, alvóállata. Érdekes, hogy Karcsival legalább fél órán át türelmesen kerestük, pedig régen, ha eltűnt, tiz perc után már eléggé idegesek voltunk, én többször a pokolba kivántam a "dögöt" (a keresés közben Julcsi persze sirva követelte kedvencét). Úgy látszik, mostanra már mindketten, illetve Annával együtt mindhárman át tudjuk érzeni, milyen fontos lény a hideg kutya. Julcsi sok rajzán is szerepel, és a kitalált történeteinek is fontos szereplője.
Na, ő az, aki eltűnt. Végül Julcsi választott egy másik állatot az alváshoz, egy meglehetősen izléstelen lila pudlit. Reggel közölte, hogy neki most a pudli a legjobb barátja. Úgy látszik, mire mi megértettük, milyen fontos a hideg kutya, addigra el is veszitette ezt a jelentőségét.
Azért még bőszen keressük, mert Karcsival abban bizony egyetértünk, hogy inkább a hideg kutya, mint a lila nyirott szőrű pudli.

Ovis képek

Még karácsony előtt készültek, ennyi idő alatt sikerült beszkennelnem. Ebből lehet következtetni arra, hogy a nagyobb elhatározásaimat mennyi idő alatt valósitom meg.







2010. január 30., szombat

Programok, játék, mesék

Sokfelé járunk mostanában, nemrég voltunk Kolompos táncházban, csütörtökön Julcsival megnéztük a Hattyúk tavát a Művészetek palotájában, ma szánkóztunk és elmentünk (volna) játszóházba, este pedig táncházban voltunk.
Érdekes, hogy régebben mennyire szerettünk menni, látni, kerestük az élményeket, most pedig sokszor inkább itthon szeretnek lenni a lányok. Az indulás sosem egyértelmű, hol egyikük, hol másikuk nem akar menni. A Kolompos táncház és a balett előadás egyértelmű siker volt, a mai program délelőtti része azonban nehezen indult. Ők csak szánkózni szerettek volna, aztán Julcsinak fázott a lába és nem is maradtunk a játszóházban, a református templomban. Az esti táncházat nagyon várták, jól is érezték magukat, de nem volt osztatlan a lelkesedésük, amikor indulni kellett.
A balett különleges alkalom volt. Elhatároztam ugyanis (még Anna születésekor, csak azóta sem nagyon tudom betartani), hogy rendszeresen lesznek olyan napok, amikor csak az egyikükkel megyek valahová. Ritkán sikerül. Most megbeszéltük, hogy csak Julcsi jön el velem szinházba, aztán a munkahelyemre. Anna kicsit sérelmezte, hogy nem ő, de megértette, hogy majd a jövő héten neki nem kell egy nap oviba menni, hanem kinézünk valami programot csak kettőnknek, és milyen jó lesz. Julcsi örült, de amikor Anna oviba indult, sokszor elmondta, hogy ő mennyire szeret oviba járni. Azóta is foglalkoztat, vajon ennyire empatikus és Annát akarta megnyugtatni, biztatni, vagy tényleg szivesen ment volna akár oviba is aznap.
Anna este belázasodott, igy pénteken nem ment oviba, és akkor a nővére sem akart menni. Egész nap szerepjátékokat játszottak egymással lankadatlan lelkesedéssel, nagyon élvezték. Néha lelkifurdalásom támad, hogy nem tanitom meg őket társasjátékozni, babázni (tudom, ez elvileg magától jön, de ők sosem babáznak, csak az állataikkal játszanak), de aztán ilyenkor próbálkozom, napokig játszom velük ilyesmiket, ám amikor kettesebn maradnak, mindig a szerepjátéké a főszerep. Még a rajzolás és a vagdincsolás jöhet szóba mellette.
Holnap megint csendes itthoni program lesz. Örülök, mert a háromnaposra nyúlt hétvége első két napján egyáltalán nem kapcsoltuk be a tévét, talán holnap sem fogjuk. Julcsi egyszer kérte csak, pedig ő nagyon szeret meséket nézni. Időnként megtapogatja a fejét és kockának érzi, mert azzal szoktunk viccelni, hogy kockafeje lesz, ha sokat nézi a tévét. Ja, a tévénézés nálunk nem tévé (nem is fizettünk elő kábeltévére), hanem mesedévédék, videók. Esetleg egy-két mese a netről, de onnan inkább angol és olasz dalocskákat szoktunk hallgatni, illetve nézni az animációkat. Tévét csak Mariannéknál látnak, akkor elég nehéz leválasztani őket a Minimaxról. Vagy Flóráéknál, de ott csak bizonyos meséket és nagyon ritkán. Mariannéknál is szeretném visszafogni a tévézést, csak olyan nehéz, mert olyankor én nyugodtan beszélgethetek.
Tévé helyett sokszor hallgatnak meséket régi bakelitlemezekről. Na meg apukájuktól, akire most éppen haragszom, mert alkalmatlan családi vonatkozásban tekinteni az időre, és annak beosztására, de azt el kell ismernem, hogy a lányok nagyon gazdag mesekincs birtokosai lesznek általa.
Az Ödönke és Bödönke mesék kezdetben meglehetősen morbid, sajátos humorú történetek voltak, de egyre inkább át- meg átszövik a valódi népmesei elemek. Igazi mesemondó lett Karcsiból, a lányok már kivülről fújják a történeteit és reklamálnak, ha valamit nem úgy mond, ahogyan azt kell.

2010. január 16., szombat

Aggodalmak

Julcsi négy éves és négy hónapos, 93 centi, a lábmérete valahol 22-es és 23-as között van, pillesúlyú. Eddig a doktornénink azt mondta, ne aggódjak, hiszen mindenki kicsi a családban, Karcsi akkora, mint én, a két lánytestvére szintén nagyon alacsony. A mi családunk hasonló képet mutat.
A doktornéni most mégis azt mondta, tavasszal vigyem el vizsgálatra. Mivel bennem van az aggodalom, elviszem, de ha kiderül, hogy baj van a növekedési hormon szintjével, akkor sem leszek sokkal előrébb. Ilyenkor hormonkészitményt kapnak a gyerekek, hogy nagyobbra nőjenek. Nem hiszem, hogy az a néhány centi növekedés megéri, hogy ilyen idegen anyaggal bombázzák egy kisgyerek szervezetét.
Az oviban és máshol is sokszor úgy kezelik a gyerekek, mintha fiatalabb lenne náluk. Julcsit ez bosszantja, sokszor lerázza magáról a gondoskodást, máskor pedig kihasználja, hogy segitenek neki, nem kell fáradoznia.
Csak hogy legyen még aggódnivaló, ma ismét ijedten állapitottam meg, hogy Anna lengőbordái még mindig jócskán kiállnak. Nem tudom, mi lehet ez és miért nem akadunk meg ezen sosem orvosi vizsgálatok alkalmával, de most már rákérdezek. Nagy ijedtségemben megállapitottam, hogy tyúkmelle van, de szerencsére hamar megtaláltam az Interneten az ezt illusztráló képet, és egyáltalán nem hasonlit rá.

Testvérek

Fantasztikus dolog, ha az embernek testvére van. Én rettenetesen vágytam erre, de nekem nem volt. Néha el is gondolkodom azon, vajon mivel is tölthettem a napjaimat kislányként. Sajnos anyukám már nem tud erre válaszolni (ha létezett volna már akkor is blog, biztosan irt volna), nagymamám sem, apukám pedig nem anyuka, ugyebár, és ebből fakadóan nem nagyon tud mesélni a gyerekkoromról. Arra persze emlékszem, hogy őt rengeteget nyúztam-nyűttem, kedvenc játszótársam volt nagyon-nagyon sokáig.
Julcsi és Anna nagyon jó játszótársak, öröm hallgatni a játékukat: összeszokott, csupa fantázia, és ami nagyon fontos, két egyenrangú fél játéka. Veszekedések vannak, persze, és olykor megneheziti a dolgot, hogy Anna pillanatok alatt felkapja a vizet és hevesen reagál a neki nem tetsző dolgokra. Mintha magamat látnám. Vicces és tanulságos ilyenkor azt figyelni, hogyan is folytatódik a jelenet: ha Julcsi is megsértődik, azonnal veszekedni kezdenek, ha viszont Julcsi, aki okos nagylány, játékosan kezeli a helyzetet, nem esik ki a szerepjátékból, hanem mondjuk a kuvasz gazdájaként reagál, akkor gyorsan vége a konfliktusnak.
Sokat gondolkodom azon, helyes döntés volt-e, hogy a lányok külön csoportba kerültek az oviban. Szeretnek ott lenni, de sokszor mondják, hogy szivesen lennének egy csoportban. Biztos vagyok benne, hogy mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai is, ezért nem rágódom sokat ezen a kérdésen, csak kicsit sajnálom, hogy az életben nem lehet minden variációt kipróbálni, aztán visszapörgetni az időt és azután dönteni.

2010. január 11., hétfő

koncert

Mocsári Károly
koncertje

január 18-án, hétfőn, 18 órakor
a
Magyar Rádió Márványtermében
(1088 Budapest, Pollack Mihály tér 8.)

Műsoron :

Chopin:
Öt mazurka
e-moll Op. 41 Nr 2
e-moll Op. 17 Nr 2
a-moll Op. 67 Nr 4
g-moll Op. 24 Nr 1
C-dúr Op. 7 Nr 5

Ballada Nr. 1 g-moll

Öt mazurka
f-moll Op. 68 Nr 4
B-dúr Op. 7 Nr 1
a-moll Op. 17 Nr 4
gisz-moll Op. 33 Nr 1
Asz-dúr Op. 24 Nr 3

Ballada Nr. 2 F-dúr


***

Schumann:

Szimfonikus etűdök Op 13 (az öt posztumusz variációval)

2010. január 7., csütörtök

Anna mesél

Annyira örülök, hogy Anna szeret mesélni. Már-már beletörődtem, hogy nem sokat tudok meg arról, mi is történik az oviban, és akkor lett egy másik ovis lányom, aki elmond mindent, szépen sorban. Ha valamire nem emlékszik pontosan, azt is elmondja, beleszőve a néhány nemtudomot.

Julcsi inkább saját meséket sző, a valóságról ritkán számol be. Hosszan ecseteli viszont, hogy milyen, amikor ő hercegnő, szárnyas ló, vagy épp tündér. És lelkesen osztogatja is a szerepeket, pontos leirást ad arról, kinek hogyan kell viselkednie a játékban. Én általában sárkány vagyok. Anna mindig rákérdez: És én mi legyek? Mire Julcsi és én: Legyél kuvasz. Anna mindig újra és újra megörül: Jóvan. És rámmászik, legyek sárkány, királyfi, vagy épp varázsló. Időnként vakkant párat.

Nahát, ezek az angyalok

Javasoltam, hogy a karácsonyfát együtt bontsuk le a gyerekekkel, és jövőre együtt is diszitsük fel. Szép közös élmény, a várakozás kicsúcsosodása lenne, és egyszerűbb is lenne megoldani. Karcsi nem akarta, szerinte még kicsik, kell nekik ez a csoda, hogy az angyalok hozzák-viszik a karácsonyfát.
Ma el is vitték, hagytak a helyén az asztalon két kis csokit. Julcsi vigasztalhatatlan volt, és megharagudott az angyalokra. Az ölembe vettem, hogy sirjon csak nyugodtan, de miután kisirta magát, elkezdett dühöngeni. Gondolkoztam, mit tegyek, és eszembe jutott az a módszer, hogy lerajzoltatom vele, ami bántja. El akartam mondani neki, de addigra úgy tűnt, megnyugodott. Pár perc múlva jött és mutatta, mit csinált: lerajzolta a karácsonyfát és magát, amint krokodilkönnyeket hullat a fa felett. Meg akarta mutatni az angyaloknak. Örültem, hogy ilyen szépen rátalált magától a megoldásra. Az angyalokat sajnálom, ők nem tehetnek semmiről.
Talán sikerül jóvá tenni a vétküket, reggel két kislánygyűrű várja őket a fa helyén. ilyen a soha véget nem érő karácsonyi ajándékozás.

Szilveszter képekben

Inkább később, most nagyon lassú a gép...