2010. január 16., szombat

Aggodalmak

Julcsi négy éves és négy hónapos, 93 centi, a lábmérete valahol 22-es és 23-as között van, pillesúlyú. Eddig a doktornénink azt mondta, ne aggódjak, hiszen mindenki kicsi a családban, Karcsi akkora, mint én, a két lánytestvére szintén nagyon alacsony. A mi családunk hasonló képet mutat.
A doktornéni most mégis azt mondta, tavasszal vigyem el vizsgálatra. Mivel bennem van az aggodalom, elviszem, de ha kiderül, hogy baj van a növekedési hormon szintjével, akkor sem leszek sokkal előrébb. Ilyenkor hormonkészitményt kapnak a gyerekek, hogy nagyobbra nőjenek. Nem hiszem, hogy az a néhány centi növekedés megéri, hogy ilyen idegen anyaggal bombázzák egy kisgyerek szervezetét.
Az oviban és máshol is sokszor úgy kezelik a gyerekek, mintha fiatalabb lenne náluk. Julcsit ez bosszantja, sokszor lerázza magáról a gondoskodást, máskor pedig kihasználja, hogy segitenek neki, nem kell fáradoznia.
Csak hogy legyen még aggódnivaló, ma ismét ijedten állapitottam meg, hogy Anna lengőbordái még mindig jócskán kiállnak. Nem tudom, mi lehet ez és miért nem akadunk meg ezen sosem orvosi vizsgálatok alkalmával, de most már rákérdezek. Nagy ijedtségemben megállapitottam, hogy tyúkmelle van, de szerencsére hamar megtaláltam az Interneten az ezt illusztráló képet, és egyáltalán nem hasonlit rá.

2 megjegyzés:

Freemam írta...

Bár nem volt kérdés, de hormont nem adnék egy kislányak. Kisfiúnak sem. Mi nagyon magasak vagyunk, Nóri meg picuri, de nem baj, inkább kicsi legyen, de egészséges!
Sportoljon, legyen tornász, így ha nem lesz magas, az se baj, a tornászok kifejezetten alacsonyak!

Anna "gondjához" nem tudok mit hozzászólni, elképzelni próbálom......
Dokinéni mit szólt?

Garffyka írta...

Egyetértek, hormonkészítményt, főleg ilyen picurkáknak - bocsánat :), négy éves elmúlt kishölgynek :) - nem adnék.
Manó 3,5 éves, magasabb, mint az "átlag" és "csak" 13 kg. Majd nő mikor nőnie kell, széltében is, hosszában is.
Tündérkéid egészségesen esznek, sokat mozognak, és nagyon boldogok. Ez a lényeg.