2010. március 21., vasárnap

Csalódás

Megértettem, milyen lehet az, amikor az ember kamaszgyereke teljesen mást nyújt, mint amit vár tőle. Ez persze kicsiknél is előfordul, csak most úgy érzem, inkább olyasmit éltem át, amit kamaszoknál szoktak. Talán mert nem vettem figyelembe, hogy Julcsi még csak kisgyerek, nem lehetnek vele szemben ilyen elvárásaim.
Elmentünk Karcsi koncertjére, most először a gyerekekkel, mert ifjúsági hangverseny volt. Előtte megbeszéltük, hogy itt az emberek a zenére kiváncsiak, zavarja őket, ha hangoskodunk, beszélünk, és mi is kiváncsiak vagyunk a zenére, kiváltképp apa játékára. Julcsi már nagyon várta, mindent megígért, Anna pedig velem akart lenni, ezért beleegyezett a szabályokba.
Anna az első pár perc kivételével szép fegyelmezetten végigülte a koncertet, közben sokat rajzolgatott, ami teljesen rendben volt az adott körülmények között, a székeken lehajtható kis asztalka volt erre a célra. Néha figyelt, néha nem, a végén még aludt is egyet. Julcsi az első perctől fogva az utolsóig rendetlenkedett, nem bírt magával, fészkelődött, hangoskodott, rugdosott, beszélt, mérgelődött, amiért rászólok. Kivinni nem tudtam, erre nem volt forgatókönyv, mert akkor Anna is jött volna velünk. Ha Annát kellett volna kivinni, Julcsi maradt volna Orsival és Eszterkével.
Nagyon nehezen viseltem ezt a helyzetet és utána hosszan beszéltem neki a csalódásomról, mérgelődtem. Nehéz helyzet volt, de utólag vehettem volna lazábban is. A saját elvárásaim dolgoznak bennem, hiszen elvárnám, hogy ennyi idősen, ráadásul egy zongorista apával, végig tudjon hallgatni egy koncertet és még érdekelje is. Nem így van.
Este itthon a vendégekkel félálomban közölte, hogy ő nem rossz volt a koncerten, hanem hülye. Vajon mit jelent ez, én nem mondtam neki ilyet?

1 megjegyzés:

Anyul írta...

Szerintem ez azt jelenti, hogy nem gonoszkodásból csinált ilyet, előre megfontolt szándékkal, hanem az adott pillanatban nem tudott mást tenni. De most már látja, hogy ez nem volt helyénvaló viselkedés és sajnálja.

Szerintem jó, ha vannak elvárásaid, és ezt Julcsi is belátta.