2010. augusztus 2., hétfő

Játszótéri megfigyelések

Tegnap a Szent István park játszóterén figyeltem a csúszdázó lányaimat (mozi utáni levegőzés volt).
Mindketten a szabályosnál/előírtnál ellentétes irányból másztak fel, ezen egy pillanatig sem csodálkoztam (szerencsére az újlipótvárosi anyukák sem, azt hiszem, ez ott "trendi"). Szóval másztak felfelé a széles csúszófelületen, és ez még mezítláb sem volt egyszerű.
Julcsi azonnal talált egy segítőkész kislegényt, aki a kezét nyújtotta neki, habozás nélkül együttműködtek. A kisfiú rögtön partner lett a mesében is: Julcsi a vízbe esett póni, akit meg kell menteni. Mentette is szorgosan.
Anna hatalmas kitartással küzdötte fel magát, a kisfiú segítő kezére ügyet sem vetett, válaszra sem méltatta, inkább kapaszkodott, erőlködött, és néhány visszacsúszás után feljutott. Egyre ügyesebben ment neki.
Előtte Julcsi egy homokvárszerűséget/homokdombot taposott meg többször, nem szóltam rá, mert réginek és romosnak látszott már. Ám hamarosan előkerültek a gazdái, két kisfiú, és az egyik a lapátjával megfenyegette a lányomat. Julcsi erre csípőre tette a kezét, kissé oldalra fordult, felvette a csábító nő testtartását. A nagyobbik fiú csak nézte, nem értette, mi történik. Erre Julcsi az ellenfél orra előtt ismét rátaposott a dombra, mire a fiú elkezdte kergetni a lapáttal a kezében. Julcsi kacéran szaladt előtte, olykor nevetve hátrapillantott. A nála nagyobb és ügyesebb fiú nem érte utol, pedig nem esett volna nehezére.
Anna eközben mellettem játszott és szigorúan őrizte szandáljaikat és a Burger Kinges koronákat.

Nincsenek megjegyzések: