2010. október 24., vasárnap

Hittan, templom, és hasonlók

Amikor Monorra jöttünk, elkezdtem járni a református templomba, ahol nagyon szeretjük a lelkészéket, és az oda járókat is. Közben viszont rájöttem, hogy nekem hiányzik a katolikus rítus, arra is szükségem van, nem csak szavakra. Így aztán most a katolikus templomba járunk (mármint hármasban a lányokkal). A lányok is szeretik, Marika néni mesél nekik közben, rajzolgatnak.
Így esett, hogy az én katolikusnak keresztelt lányom most református hittanra jár az oviban, és a katolikus templomba misére. A református lányom pedig csak a templomba jár.
Engem nem különösen zavar ez a helyzet, legyenek ott, ahol jól érzik magukat. Hittanra nem is járatnám őket, csak Julcsi szeretne. Tavaly sem én döntöttem el, hogy járnak, hanem ők, nekem akkor szóltak csak, amikor már két hete jártak.
Julcsit János atya keresztelte, aki azóta püspök lett. A múlt héten találkoztam vele, és megkérdezte, meghívom-e majd hozzánk. Azóta is azon gondolkodom, vajon jól értettem-e, és ha igen, akkor hogyan is. Püspök még sosem járt nálunk, félek, unatkozna. Amikor hajdan a Rózsa utcában többször járt nálunk, sokat mókáztunk együtt, játszottunk, sütiztünk, beszélgettünk, a közösségből többen eljöttek ilyenkor. Meg hát ott volt a közösség semmivel össze nem hasonlítható szellemisége a háttérben. De most családanya vagyok, egy rendkívül izgalmas és szórakoztató családapával élek, aki azonban első találkozáskor ritkán csillogtatja meg személyisége izgalmas oldalát (és ha igen, ahhoz sincs mindenkinek radarja), inkább olyannak látszik, mint aki csendesen tűr.
Pedig János atyát tényleg bármikor szívesen látom, gondolkodom valami programon. Már ha egyáltalán valóban ráér.
Végülis indiai szerzetes már járt nálunk nemrég, neki még zongorázott is Karcsi. Az volt a legviccesebb, amikor az éppen itt tartózkodó kínaiakkal üdvözölték egymást. Igazán nem mondhatjuk, hogy kisvárosi életet élünk.

Jól vagyunk

Igen, jól vagyunk, csak sokat dolgozunk, így aztán elmaradnak a bejegyzések.

A lányok szeretik az ovit, most már Anna is, lett neki is igazi legjobb barátnője, "a Szőke Anna". Most már a szüleivel is megismerkedtünk, és reméljük ezentúl gyakori vendégek lesznek nálunk ők is. Anna nagyon büszke, hogy neki is van már barátnője. Csak nemrég kezdte mondogatni, hogy bezzeg Flóra mindig jön hozzánk, miért nem jön 'a Szőke Anna" is. Korábban ezen nem akadt fenn, hiszen Flóra nagyon kedves vele is, még akkor is, amikor ő nem. De persze jogos volt a kívánság, hogy az ő legjobb barátnője is közös barátnő, házibarát legyen. Pénteken Flóráék és Annáék is itt voltak nálunk, nagy volt az öröm.

Járnak keddenként az oviban Krisztához angolra (ez a hét egyik fénypontja, nagyon szeretik, köszi, Kriszta!), csütörtökönként pedig a művelődési házba néptáncra. Ez szintén nagyon jó, csak kicsit sokan vannak. Julcsi lelkesen énekelgeti itthon, hogy hegedül a kisegér... Szerdánként pedig Julcsi jár hittanra, mert szeretne, és lelkesen énekelget itthon János, Péter és Jakab halászról. Na, de erről inkább külön posztban.

Karcsi sokat koncertezik, a lányoknak nagyon hiányzik, amikor nincs itthon, számolgatják, hányat kell még aludni.

Ma megtanítottam egy kínai lánynak, hogyan kell paprikás csirkét és nokedlit készíteni. És közben elképzeltem, hogy valamikor 2050 tájékán elmeséli majd az unokájának, hogy ezt egy magyar nőtől tanulta.

2010. október 3., vasárnap

Családi vasárnap

A családi rajzról Julcsi megjegyezte, jó lenne, ha az életben is lennénk így négyen együtt, mint a képen. És valóban, szinte soha nem megyünk négyesben sehova. Nem unatkozunk, sok élménnyel telünk meg hétről hétre, de vagy hármasban megyünk, vagy négyen, de másokkal együtt. Sürgősen cselekedni kell, ha egy kislány ilyen szépen megfogalmazza jogos vágyát, hát cselekedtünk.
Vasárnap délelőtt útra keltünk, elmentünk a gyömrői tóhoz sétálni, falevelet és gesztenyét szedni. Nagyon élvezték, már az első lépéseknél ugrándoztak, viháncoltak. Na nem mindenki, Karcsi nem egy séta- és friss levegő-rajongó, de kibírta ő is. Igaz, a séta és az ebéd arányát ügyesen kellett megszabni, hogy senkit ne érjen csalódás. Igen, mert azt terveztük, hogy utána beülünk valahova ebédelni. A tónál elmulasztottuk a lehetőséget, utána Monoron próbáltunk éttermet találni, ez elég hosszú keresés után sikerült csak, és bár nem a legideálisabb hely volt, de jól éreztük magunkat és a lányok is bebizonyították, hogy egészen emberszabásúak lettek, be lehet ülni velük ebédelni, csak néha-néha keltenek túlzott feltűnést.
Már tervezem, hogy késő ősszel-télen majd úgy is elmegyünk valahová négyesben, hogy ott alszunk. Karcsinak még nem mondtam, de majd itt elolvassa:) Mert nyaralni is mindig úgy megyünk, hogy vendégségben vagyunk valakinél, ami szuper, de néha jó lenne, ha csak mi lennénk.