2011. február 10., csütörtök

Nem megy

Mostanában nem érzek indíttatást a blog írásához, pedig a lányok élete továbbra is végtelenül izgalmas, napról napra megcsodálom őket, amiket tesznek, mondanak.
De talán most jött el az az idő, hogy monomániás (gyerekmániás) anyukából kezdek kissé visszatérni a külön kis életembe is, arról pedig nem szól a blog, mert alapvetően tartózkodó - bár időnként látszólag nagyszájú - ember lévén nagyjából úgy tudom összefoglalni, hogy ahhoz senkinek semmi köze. Na nem mintha titkos lenne, de mégis csak az enyém.

Anna hihetetlen akarata egyre hihetetlenebb, a múlt héten úgy éreztem, ha ez így megy tovább, egy merő ordítás lesz az életünk. Képes bármelyik pillanatban elkezdeni visongani, és aztán órákon át folytatni. Én meg, ha épp nem csípőből ordítok vissza, váltogatom a taktikákat, de igazán hatékonyat még nem találtam. Illetve szerencsére valami történt, mert két napja megszűnt az állandó ribillió. Talán a múlt héten csapódott le benne, hogy kedvenc Eszter nénije január elejétől elment az oviból. Ő ha valakit megszeret, más nem létezik számára, és ebből következően a másik nagyszerű óvónénijét nem nagyon méltatta figyelemre. Pedig azt hiszem, nála jobbat keresve sem találnánk. Most kezd megbarátkozni vele (illetve már régóta barátkozik, csak nem vallotta be).
Egyébként ha jó kedve van, megállás nélkül viccelődik, és mindannyiunkat elszórakoztat a magánszámaival.

Julcsi egyre megértőbb, mosolyt fakasztó módon kommentálja húga dühkitöréseit, sőt, néha sikerül is kezelnie. Barátságos, érdeklődő, szívesen fordul az emberekhez, és ők is hozzá.
Mindketten csodaszépen és fantáziadúsan rajzolnak. Julcsi képregényeihez foghatót még nem láttam, igaz, más gyerekkel sosem voltam napi kapcsolatban életem során. Anyai büszkeségem mégis azt mondatja velem, hogy nagyon különleges, amit csinál.

Igyekszem elvinni őket minden hétvégén valahová, színházba, koncertre. Láttuk a Kacor királyt, és voltunk a Fabula bábszínházban is. Ez utóbbi kár, hogy nem a szomszéd sarkon van, mert mindennap mennék szívesen. Valahogy így kellene szólni a gyerekekhez mindnekinek, aki ezt csinálja: csillogó szemmel nézték, énekelték végig a lányok.

Nincsenek megjegyzések: