2011. március 29., kedd

Velük én is játszanék!

Hetente egyszer el szoktam menni egy klubba, ahol hátrányos helyzetű cigánygyerekekkel játszunk. A lányoknak eddig inkább nem mondtam semmit, attól félve, hogy nem értenék, miért másokkal játszom akkor és nem velük. Eddig nem is merült fel kérdésként, mert olyankor még oviban vannak, de most itthon voltak némi halvány kis betegségtünettel, és fergeteges jókedvvel.
Ebédkor elmondtam, hová megyek, és Julcsi rögtön velem akart jönni. Tegnap összefutottunk az utcán két kislánnyal a telepről, bemutatkoztak egymásnak a lányaimmal és Julcsinak nagyon tetszettek. Szívesen jönne velünk játszani. Ez azért dilemma, bár én tényleg szívesen megyek. Ám ott három perc összefüggő játék már nagy eredmény, és a káosz is többszöröse az itthon nehezen viselt zűrzavarnak.
Egyszer majd átgondolom, ha a sok, még nagyobb dilemmán túljutottam.

Milyen a kakaó

Tegnap kakaó volt vacsorára. Mi ritkán iszunk kakaót, ezért nagyon örültek neki. Mindketten felkiáltottak örömükben.
Julcsi: Fain!
Anna: Ínycsiklandó!

2011. március 27., vasárnap

2011. március 20., vasárnap

Anna bábozik

video

Három és fél nap szülők nélkül

Karcsival elmentünk Párizsba, a lányok pedig átköltöztek Mariannékhoz erre az időre.
Még az utolsó pillanatban is haboztam, menjek-e, pedig már régen megvolt a repülőjegy. Most először hagytuk itt őket mind a ketten. Tudtam, hogy jó kezekben vannak, de azért nagyon hiányoztak, és aggódtam is értük, hogy megviseli őket a távollétünk.
Ehhez képest ők nagyon jól szórakoztak, naná, hiszen szórakoztatták, kényeztették őket. Mariannt még arra is rávették, hogy hozza el őket ebéd után az oviból. Ő azt mondja, nem volt nehéz meggyőzniük erről, mert nagyon aranyosak voltak. Mivel a barátaink tudják, hogy a lányok velem sokat nyafognak, próbálgatják az akaratukat, a türelmemet, csodálkoztak, milyen vidámak és nyugodtan végig, és vajon mikor tör ki a felhalmozódott feszültség. Nem tört ki, örültek nekünk és az ajándékoknak is, szerencsére. Mondjuk Anna sebesre rágta a távollétünk alatt a nagyujján a köröm mellett bőrt, úgyhogy azért egy kis szorongás volt benne, de ez benne volt a pakliban. (Ráadásul mindketten rágják a körmüket, úgyhogy velem sem lehet fenékig tejfel a gyermekélet, van min szorongani akkor is, ha itthon vagyunk.) Julcsi is elsírta magát a telefonban, hogy miért nem csak két napra mentünk, de aztán játszott tovább.

Párizs szép volt, magával ragadó. Egy napot egyedül sétálgattam, egyet Karcsival, aztán ismerősöket látogattunk.



Ilyen csokiboltok csábítják be az arra sétálókat:


Lili néni eljött Klárival a koncertre, ezt muszáj betennem, nem mindennap találkozik az ember ilyen bájos és életerős 95 évessel:


Csacsikat is fotóztam a Luxemburg-kertben:

2011. március 2., szerda