2012. január 28., szombat

Az idő

"Bámulom a gyermeket. Sajátos, átmeneti állapotban él. Nem érzi még az időt, nem érzi azt, ami számára nincs. Természeténél fogva, úgy kilenc éves korig, számára az idő érintetlen fogalom lenne, csakhogy mi aggódva, sietve kezébe adjuk, lehívjuk őt magunk közé ittmaradásra, mert így tudunk még csak szeretni, idő-ketrecben, percekért szorongva. Gyermekeink nem értik ezt, mert nincs tudásuk az időről. Minél fiatalabbak, annál inkább áthatja őket az örökkévalóság. Boldogok. Ha engedjük. Szépek, mert rokonai az időtlennek, szépségesek, mert valahol az úton vannak, mert még nincsenek itt egészen."

Anyukám írta régen, és sokszor eszembe jut, amikor félbeszakítom a lányokat a játékban, mert épp valahová sietnünk kell, mert én mindig mindenhová sietek, mintha különben nem érnék oda.

Barátság

Már harmadszor hallom ma reggel a szobából a duettet:
Béke, béke, barátság, veszekedni szamárság, 
ha még egyszer összeveszünk, azon nyomban kibékülünk.
Mindezt úgy, hogy közben (igaz, csigatempóban) rendet raknak. El sem hiszem.

Na, közben hallok pár szidalmat is (te szemét, miért nem rakodsz!, gonosz vagy!), ami után rögtön elkezdik énekelgetni, hogy Béke, béke, barátság..., majd közösen körbezümmögik a szobát, keresve, hol van még rumli (szinte mindenhol).

Úgy látszik, hozzám hasonló intenzitással váltakoznak bennük is az érzések, hangulatok..., remélem, nálam jobban sikerül majd egyensúlyt teremteniük magukban:)

2012. január 18., szerda

Ezt is le kell írni

Tulajdonképpen azért írom a blogot, hogy a gyerekeim majd vissza tudják olvasni, hogyan is telt a gyerekkoruk. Akkor viszont nem maradhatnak elhallgatott részletek, így hát leírom, hogy Annát ma jól elfenekeltem. Folyamatosan kiabált, és amikor rászóltam, megállás nélkül ordított, perceken át. Próbáltuk megfenyegetni, hogy visszavisszük az oviba és mégis ott kell aludni (ma meglepetés-hazajövetel volt ebéd után, mert ráértem). Nem hatott, egyre hangosabban kiabált, mire beküldtem a hálószobába. ott viszont Julcsival kezdett el erőszakoskodni, és akkor csattant(am) el. Hááááát, nem vagyok rá büszke, sosem, ha így alakul.
Ráadásul még meg is értem, nekem is jólesne néha jó hangos, folyamatos ordítással megszabadulni az összegyűlt feszültségtől. Lehet, kipróbálom:) Azért némi gyakorlatom van már.

Ja, és tegnap megfogadta, hogy mindig jó kislány lesz. Szépen elrakodott, önállóan felöltözött, kikészítette este a mesét, és nagyon de nagyon stréberkedett:) Úgyhogy tegnap ismét megerősödött bennem, hogy rá a pozitív megerősítés hat, minél inkább dicsérem, annál inkább igyekszik. Sajnos erről az előbb pár percre megfeledkeztem.

Mindenesetre most békésen játszanak. Órákon keresztül tartanak a szerepjátékaik, ügyesen reagálnak egymásra, kölcsönösen tesznek javaslatokat a folytatásra, én meg büszkén hallgatom fél füllel.

2012. január 12., csütörtök

Hancúr

Jó, amikor nagypapi itt van, mert van esti hancúr. Rajta kezdik, és a végén én is kedvet kapok. És ilyenkor mindig rájövök, hogy nálunk nem szokott hancúrozás lenni, és ez kár.
Persze van sok más, ami jó. Most például nagypapi olvas mesét, egy norvég népmesét a cserfes királylányról. Sok mesét olvasunk, rengeteg kiolvasott saját és könyvtári könyv van már a hátunk mögött. Lassan rászánom magam Ruminire is, amihez kitartás kell, mert hosszú és több estét igényel.



Közben harmadszorra hallom, hogy apukám keresi a lányok pizsamanadrágját. Régen lehettem kislány, ha nem emlékszik, hogy hálóinghez nem kell pizsamanadrág:)

2012. január 11., szerda

Szülinapi zsúr

Másnap ismét Annát ünnepeltük, szülinapot zsúrt tartottunk ovistársakkal, barátokkal. Anna elemében van, ha ő áll a középpontban. Már előző nap is mindenkinek el akarta mondani, milyen nagy nap lesz másnap.
Azt hiszem, gyerekek és felnőttek is jól érezték magukat. Kezdetben a zsúrokon próbáltam szórakoztatni a gyerekeket, mostanra leginkább magukat szórakoztatják és a felnőtteknek is jó alkalom a találkozásra, beszélgetésre.
Apa-varázsló működésbe lendült és bemutatta a Möbius-szalagot. Vagy valami olyasmit. Nagyon szurkoltunk neki:


Hohó, olyan nincs, hogy idén nem látunk havat!

Azóta láttunk már itthon is, de sajnos nem maradt meg.
Viszont szombaton Kékestetőn voltunk, és igazi téli túrán vettünk részt. Haboztam, vigyem-e a lányokat a gyalogútra, de végül arra jutottam, hogy edződniük kell. Persze ilyenkor leginkább én edződöm, amikor a 17 kilójukat cipelem a hátamon. Azért az út felét megtették gyalog. És én is túléltem a másik felét, szerencsére segítőim is akadtak, mert kétszer 17 kilót már végképp nem tudtam volna felvinni.