2012. február 25., szombat

Barátság szakkör

Péntekenként járunk a Kossuth iskolába néhány másodikos kisgyerekhez. Főként olyanokhoz, akik a Tabán nevű cigánytelepen élnek, de vannak köztük olyanok is, akik másutt. Szeretnénk segíteni egy kicsit a tanulásban, és megtanítani őket együtt lenni, együtt játszani, figyelni egymásra. Nagyon aranyosak, bújósak, szeretetteliek, és rettentő izgágák. Ezek a képek az első napsütéses napon készültek, amikor nem nagyon tudtuk leültetni őket a teremben.






Ismét farsang


2012. február 17., péntek

2012. február 5., vasárnap

Téli napok

Olvasgatunk, tévézünk, macskázunk... és megpróbáltunk iglut készíteni. Azt hiszem, nem élnénk meg sokáig a sarkvidéken..., de azért szép lett, és jó benne lenni.






2012. február 4., szombat

Julcsi jelmezt varr

Egyedül. Már napok óta mondja, hogy az egyik kis barátjának nem lesz jelmeze, mert az anyukája nem készít neki. tegnapelőtt rávarrt egy sapira két zoknit fülnek, az lett a kutyafej. Nem vettem igazán komolyan, de ma meg egy régi nadrágot kért, hogy farkat varrjon rá. Lehet, hogy tényleg lesz egy kutyajelmeze a kis barátjának?

Karácsony előtt a kis Gusztávónak készített ajándékcsomagot, amit végül nem tudtunk átadni, mert Gusztávó nem jött oviba. Pedig Julcsi nagyon várta. Gusztávó a cigánytelepen lakik, pici fiú, hat testvérével együtt a nagymama vette magához, mert anyukája meghalt asztmás rohamban. Orsi mesélte róla, hogy amikor először járt a telepen, Gusztávó még icipici volt, és a legnagyobb hidegben lyukas cipőben, zokni nélkül jött ki nővérébe kapaszkodva a házból. Örülök, hogy Julcsi törődik vele időnként. A többiek sokat csúfolják, hogy piszkos, mindig taknyos... Az óvónéni szerint ő az, aki a legalaposabban mos kezet a mosdóban, mégsem mindenki akarja megfogni a kezét, ha sorban állnak. A nagymamát is időnként szidják (mint minden telepen lakót), hogy így-úgy nem figyel a gyerekekre, gondatlan. Szerintem egy hős. Vajon közülünk ki venne magához egy nyomorúságos kis házikóba hat gyereket?

Végre!

Éjszaka óta esik a hó! Folyamatosan. 

A teraszunkon a rigók a macska tányérjából csipegetik a macskaeledelt. Pedig tettünk ki nekik magot is a madáretetőbe.

Mi pedig vidámak vagyunk. Reggel elhatároztuk, hogy azonnal szánkózni indulunk. Tízre el is készültünk, kihúztam őket a kistóra a dombhoz. Azt hittem, tele lesz a város szánkókkal, gyerekekkel, de odafelé még senkit nem láttunk, ott pedig csak egy apuka volt a kisfiával. Fura ez a 21. század.

Na jó, azért közben jöttek mások is, és visszafelé már találkoztunk szánkózókkal, lehet, hogy csak bennünk ágaskodott túlzottan a hó miatti öröm. Ennek nem lehetett ellenállni.

Húztam őket, húztuk egymást, csúsztunk a dombon, a lányok bementek a dzsumbujba is egy kis kalandtúrára... nagyon jó volt. És még most is esik!