2013. augusztus 18., vasárnap

Annyi minden történt...

... és nem írtam le. Julcsi tüneményes kis iskolás, lelkesen tanul, szereti az osztálytársait is. Igazi vezéregyéniség, de nem szít ellenségeskedést, mindenkit befogad, igyekszik igazságosnak lenni. Mármint általában. Kisgyerek még, baráti társaságban sokszor kirekeszt másokat a játék hevében, persze legtöbbször a saját húgát. Aki ezt hangosan juttatja tudomásra. Amúgy egész nap együtt játszanak, nagyon kreatívan, élvezetesen.

Szeptembertől Anna is iskolás lesz. Egyáltalán nem várja. Naná, hogy nem, hiszen Kovács Anna, akivel az oviban minden percet együtt töltött, másik iskolába megy. Újabb kihívás: összebarátkozni más gyerekekkel az iskolában. Remélem, nem lesz nehéz, hosszú folyamat, ő is egyre nyitottabb mások felé. De benne van az a másoktól való félelem is, ami rám annyira jellemző volt egész gyerekkoromban. Szerencsére neki van tesója, meg állandó társasági élet körülötte, így aztán folyamatosan edződik.

Julcsi napközis volt, Anna is az lesz, idén még biztosan. Julcsi elkezd zongorázni, ő akarta. Anna nem akar. Amit én szeretnék: valami képzőművészeti nevelést mindkettőjüknek, mert nagyon ügyesek. Ilyen azonban, úgy tűnik, nincs nálunk. Béni bácsi azt mondta, elég, ha jó anyagot kapnak: jó ecseteket, festéket, agyagot. Kipróbáljuk, ő már csak tudja.

Sokszor eszembe jut, hogy anyukám mennyire átitatta az otthoni légkört az irodalommal, versekkel, zenével, művészettel. Lelkiismeretfurdalásom is van, hogy nekem ez nem megy, viszont ahogy egyre nagyobbak lesznek a gyerekek, egyre inkább bekerül azért hozzánk is ez a fajta szellem. Julcsi már önállóan olvas, megjegyzi a könyv íróját, sőt, újabban még az illusztrátorát is. Rengeteg könyvet elolvastunk már esti mesének, egész regényeket is, Ruminit, Szegény Dzsonit, Csudálatos Maryt, most az élet játékát olvassuk éppen. A kocsiban pedig a Maszat-hegy cédéről, ismételgetjük itthon a rímeit, nagyon jók. Esténként pedig néha kérnek verset is. A zenét még szokni kell, nem szeretnek koncertre jönni. Viszont ha rádió, akkor csakis a Bartók rádió jöhet nekik.

Olyan jó lenne, ha az oktatásban jobban benne lenne ez a fajta kultúra, én kevés vagyok, hogy átadjam, a körülöttem lévő világban pedig szintén kevesen vannak, akik rendelkeznek vele. Például a hittanoktatásban annyira helye lenne, és annyira nyoma sincs. Visszanéztem anyukám karácsonyi műsorát a templomban a hittanos a gyerekekkel: Weöres Sándor, József Attila, nagy Gáspár versekkel, zenével, gyönyörű volt.

Amúgy nem panaszkodom, mert az iskola is jó, tanítónéni aranyos, Julcsi imádja, csüng rajta. Anna tanítónénije is nagyon szimpatikus. A plébániai élet pedig sokszínű, a nagy gyerekek foglalkoznak  a kicsikkel, ami már önmagéban egy kincs manapság, amikor senki nem foglalkozik senkivel. A családi nyaralás után a plébániai táborok voltak a legjobbak a nyáron. Most pedig tíz napot töltöttünk a Balatonon együtt: idén már tényleg pihenés volt nekem is. Nagypapi is lejött, külön bónuszként a lányoknak, és nekünk is. Jó volt ötösben és négyesben is, hiszen általában másokkal, másoknál nyaralunk. Persze a természetünket nem hazudtoltuk meg, találkoztunk barátokkal, akik a közelünkben éltek, nyaraltak. Gyerekkoromban mindig arra vágytam, bárcsak sok ember lenne körülöttünk, sok vendég, meg mi is mennénk. nem így volt. Lehet, hogy a mi gyerekeink majd arra vágynak, legyen végre egy kis csend?

Nincsenek megjegyzések: